3. fejezet

Sziasztok!

Nagyon szégyenlem, hogy ennyit késtem az új résszel(piruló arc). Sajnálom, de nem várt események bukkantak fel a semmiből, viszont azt hiszem ez hosszabb lett, mint az eddigiek. A férfi főszereplőről indítok egy szavazást is, ki hogy képzeli el.Remélem tetszeni  fog  nektek az új fejezet.

Jó olvasást és szép álmokat!

Any4444

U.I: A szavazást Brianről oldalt megtaláljátok.;)

3. fejezet

    Megérkezésemkor nem nagyon néztem meg a szomszédos házakat, mivel késő éjszaka és szakadó eső fogadott, de ezt most megtehettem. Lassan sétáltam el a szomszédig, közben kívülről megfigyeltem a lakást.

    Az enyémhez hasonlóan kétemeletes, előkertes, tornácos volt, de színében és hangulatában is látszott rajta, hogy férfi lakja. Várjunk csak… mi van, ha mégsem? Lisa nem mondott semmit az anyukájáról, csak az apját említette és a meghívását. Ez még nem jelenti azt, hogy nincs is. Szokatlan módon ettől a feltevéstől elszomorodtam.

- Ugyan Alexa, hogy vonzódhatsz egy olyan személyhez, akivel még nem váltottál egy szót sem. Az életedbe pedig amúgy sem fér bele egy kapcsolat, így is elég kusza, ne tetézd! – fedtem meg magam gondolatban. De az a pillantás…

    Míg magamban próbáltam dűlőre jutni, elértem a tornác lépcsőjét. Szaporán vettem a lépcsőfokokat, de szívem dobogása még így is megelőzte. Óvatosan léptem az ajtó elé, és kopogásra emeltem reszkető kezemet.

- Alexa, hagyd abba. Esküszöm rosszabb vagy, mint egy kislány, akit először hívtak randevúra – szóltam ismét magamra.

   Ezúttal határozottabban koppantottam kettőt az ajtón, de az még mindig nem nyílt ki. Nem lennének itthon? Elfelejtették a meghívást vagy én jöttem rossz napon? – ráncoltam össze a homlokom, miközben a csukott bejáratra néztem. Megnézem hátul is őket, de ha nincs itt egy teremtetett lélek sem, akkor hazamegyek - döntöttem el.

   Oldalról kerültem meg a házat, és a hátsó udvarra érve elém tárult a késlekedés oka. Az asztalok a padokkal, a grillsütő és a rengeteg tál már a helyén volt, és pár ember már szorgosan ügyködött az előkészületeken. Nézelődésem közben felfedeztem Lisát, amint egy  35 év körüli nővel beszélgetett. Vajon ő az édesanyja?

   Tovább siklott a pillantásom, és észrevettem egy engem figyelő szempárt. Szívem ismét őrülten kalimpálni kezdett figyelmeztetve arra, hogy ezt már ismerem. Ő az.

   Elkapva a tekintetem összeszorítottam, nyugalmat erőltetve magamra, majd ismét felnézve láttam, hogy felém közeledik megkerülve az asztalokat.

  

- Helló! Ön biztos az új szomszéd. Brian Harper vagyok - köszönt rám az igéző szempár tulajdonosa.

- Helló. Igen én vagyok. Alexa Carter – mondtam miközben kezet ráztam vele.  - Korán jöttem?

- Igazából nem, csak egy kicsit csúsztunk. Volt egy kis probléma a grillel.

- Értem. Segíthetek valamit?

- Igazából nem tudom. Mandyt kellene megkérdezni, ő a parti főszervezője. Jöjjön, odavezetem – fogta meg a könyököm, de ahogy az ujjai a bőrömhöz értek egyből visszahúzta a kezét. Túlságosan is gyorsan. Zavartan néztem rá, de ő már elindult a Lisával beszélő nő felé.

   Közeledésünkre felénk fordult, így szemből is megfigyelhettem őt. Gyönyörű nő volt, haja lágy hullámokban omlott keskeny vállára. Szemei pedig ugyanolyan kéken világítottak, mint Lisának. Ismét meglepődtem magamon, amikor enyhe irigység támadt bennem szépsége miatt. - Úristen, mi van velem? Ez nem én vagyok!!!

- Mandy bemutatom Alexát, az új szomszédunkat. Alexa, ő itt a húgom Mandy Harper, azaz most már Mandy Peterson - a húg szó hatására a kövek lekerültek a mellkasomról, ahogy az imént támadt érzéseim is fokozatosan elhalványultak.

- Helló! Örülök, hogy megismerhetem – mosolygott rám kedvesen.

- Részemről a szerencse. A testvérétől már kérdeztem, de esetleg segíthetek valamit?

- Isteni lenne! Az életemet mentené meg, mert a fiúk mindig eltűnnek, ha munkára kerül a sor. Látja, Brian már le is lépett - oldalra tekintettem, de már valóban nem állt mellettem.

- Hát akkor rajta! Kezdjünk neki - kiáltottam fel és rögtön a dolgomhoz láttam.

   Már az utolsó simításokat végeztük, amikor Mary Beth is befutott egy 6 éves fiú társaságában. Először észre sem vett, elfoglalta, hogy megleckéztesse szófogadatlan fiát.

- Holnap bocsánatot fogsz kérni Mrs. Nolentől és egy hétig nincs tévé! Ebben nem nyitok vitát! – szólt még mielőtt a fiú tiltakozni kezdett volna egy vészjósló tekintet kíséretében.

- De anya, mi csak segíteni akartunk!

- De pont így? Mégis kinek az ötlete volt Mrs. Nolen macskáját összekötni Bobby kutyájával? – kérdezte kissé kétségbeesetten.

- Igazából az enyém, de csak ki akartuk békíteni őket – védekezett a szeplős kisfiú miközben végig cipője orrát bámulta.

- Gondolhattam volna – nézett fel Mary Beth. - Na, eredj, keresd meg a többieket és ma már egy rossz szót se halljak felőled.

- Haragszol rám? – Travis esdeklőn pislantott fel anyukájára.

- Nem haragszom, te kis gazfickó, de többet ne csinálj ilyet – ölelte meg fiát Mary Beth. – Na indulj, menj segíteni Briannek.

   Miközben Mary Beth felegyenesedett, Travis már boldogan szaladt is megmenekülve az újabb fejmosástól. Az előbbi jelenetet látva a szívemen behegedt seb újra megkarcolódott egy felvillanó emléktől.

- Szia Alexa, örülök, hogy újra látlak! – köszönt rám, megjutalmazva egy öleléssel. – El sem hiszitek mi történt már megint.

- Ha jól sejtem, egy kutyával, egy macskával és az öreg satrafával van kapcsolatban - mondta Mandy egy mosoly kíséretében. A részleteket, mindent tudni akarok! – hangjába óriási kíváncsiság vegyült.

- Hát, ha már ennyire tudni akarjátok… Kezdem az elején. Épp egy új receptet próbáltam ki, tudod Mandy, azt, amit a múltkor elküldtem neked – az említett felé lesve csak egy elkeseredett Bökd már ki! - nézést vettem észre.  - Lényegtelen… a nagy zajra rohantam ki a házunk elé és csak annyit látok, hogy a macska lélekszakadva fut a gazdája felé, a kutya meg utána, közben vagy három kukát feldöntöttek. Bocs Alexa, azt hiszem a tiéd is köztük volt. A cicus odaérve Mrs. Nolenhez felugrott az ölébe, viszont össze volt kötve Csáléval ( a kutyával), így azt is repült utána. Mondanom sem kell Mrs. Nolen úgy dőlt el, mint egy kuglibábú. Legszívesebben jól kinevettem volna, miközben ott óbégatott, hogy Segítség, megtámadtak!, de nekem kellett segítenem a vén csotrogánynak, arról nem is beszélve, hogy a drágalátos fiam mindezt halálos nyugalommal nézte végig.

- Látnom kellett volna – nevetett fel Mandy. – Egy: nulla Csálé javára.

   Miközben álltunk a körülöttünk lengedező lágy szellőben és az újjáéledő természetben, éreztem, hogy végre tartozom valahová. Ehhez a városhoz, ezekhez az emberekhez és talán másvalakihez is pillantottam Brian irányába…

Diana pályázatára írt művem :D

Sziasztok!

    Ma reggel órási meglepetés, öröm  és megtiszteltetés ért. Egy hónapja jelentkeztem diana pályázatára és még húsvét előtt elküldtem a kész novellámat. Sajnos egy kicsit csúszott az eredményhirdetés, de megérte várni az eredményekre és a többiek írásaira. Aztán ma reggel gyanútlanul nyitottam fel diana levelét, amelyben értesített, hogy a pályázaton első helyezést értem el!!! Ez hihetlen! Soha nem gondoltam volna, hogy első leszek. Persze, reménykedtem, hogy elérek helyezést, de erre nem számítottam. Így ezúton köszönök mindent diananak, de legfőképpen Rita07-nek, aki őszinte véleményt mondott a novellám nyers változatára tanácsaival lökdösve addig amíg újabb átolvasások és javítások árán, de megszületett a kész mű. Köszönöm!

    Ezúton is gratulálok a többi résztvevőnek, hogy ilyen szép történeteket alkottak. Ezeket az írásokat diana oldalán ( vegtelenvalasztas.blogspot.com ) tekinthetitek meg.

Hát akkor jöjjön a kész változat.:)

 Jó olvasást!

Any4444

U.I: Úgy döntöttem, hogy Az álomhoz kerül fel a következő fejezet. A fele már elkészült és remélem még a mai nap folyamán felkerül, de ha mégsem akkor mindenkitől bocsánatot kérek a késlekedés miatt.

Sajnálom, de a formázást most valahogy nem tudtam szebbé tenni nem tudom mi lehet a baj.

*****

Olasz szandál

Előszó

     Senki sem tudhatja előre mit rejt egy poros padlás. Lehet, hogy értéktelen kacatokat, de az is előfordulhat, hogy igazi kincsekre bukkan az ember.

     Azt sem tudhatjuk biztosra miért is kerültek oda. Tönkrementek vagy épp kellett a hely vagy olyan emlékektől voltak terhesek, amiket csak az eltüntetésükkel lehetett elfelejteni, de az is megeshet, hogy álmok és vágyak beteljesülésének bizonyítékai.

     Az idő múlik. A napok hónapokká, majd évekké folynak össze és a padlásra száműzött dolgok a feledés homályába vesznek, várva azt, hogy rájuk találjanak és ismét régi pompájukban tündököljenek.

                                                     A történet

     A nap ferdén tűzött be az ablakon megvilágítva a levegőben szállingózó porszemeket, majd az évek óta bezárt ajtó nyikorogva nyitódott ki felkavarva a fülledt levegőt.

     Óvatosan léptem be, de még így is felszállt talpam alól a lerakodott porréteg. Körülnézve az ablakokról málló és szakadozott függönyök, a sarkokat ellepő pókhálók, törött bútorok és a szoba közepén álló egyetlen ép tárgy fogadott.

- Hát, lesz mit takarítanod Vicky! – sóhajtottam. - Nagyi, ezért sokkal tartozol nekem - mondtam és a ládához léptem.

     Kicsi volt és inkább hasonlított egy bőröndre, mint egy ládára. Ruhák voltak benne. Egy elfeledett kor divatja, de most nem is ez volt érdekes, hanem az, ami alatta találtam.

     Levelek. Több mint száz évvel ezelőtt írt vallomások, melyeket ennyi idő után is megőriztek. Vajon ki írta őket?

    Izgatottan bontottam ki a legelsőt, melyen az 1912. március 3.-ai keltezés állt.

Drága Ellie!

     A telihold ezüstös fénye világítja meg szobámat, de szépségét most nem tudom csodálni. Súlyosan üli meg lelkem a gond és fájdalom melyet okoztál.

     Egy szó nélkül mentél el egyedül hagyva, csak kísértő emléked maradt, amely a legváratlanabb pillanatokban tör rám.

    Nem tudok aludni. Nyugtalan vagyok, kérdések százai ostromolják gondolataim elzárt várfalát. Miért tetted? Miért hagytál el? Megbántottalak vagy mondtam valamit, amitől megijedtél? Nem tudok felidézni ilyet.

    Vágyom rád, arra hogy itt legyél, és azt mond, maradsz mindörökre és féltelek. Féltelek, mert egyedül vagy és nem vagyok ott, ha valami baj ér.

   Te is érzed? Érzed azt az űrt, amit magad után hagytál? Néha történik valami, amit el szeretnék mondani neked, de te nem vagy itt. Nem ölelhetlek át és nem láthatom az érdeklődő és komoly tekintetedet. Nem érezhetem azt, hogy figyelsz rám és meghallgatsz. Próbáltalak feledni, de hiányod olyan, mint egy szilánkokra tört pohár. Megragasztod, szeretnéd egyben tartani, de a végső próbán kiderül egy kis darab kimaradt és a víz utat talál a külvilág felé. Aztán elölről kezded, de a sokadik kísérlet után rájössz, hogy lehetetlenre vállalkoztál és a pohár sosem lesz teljes.

   Nélküled az életem ez a darabokra esett üveg, így megkereslek, bármennyi ideig is tart, míg megtalállak. Nem adom fel kutatásodat, mert szerelmem sem szűnik meg. Tehát ne feledd bárhol is jársz, utánad megyek és válaszokat várok.

    Nincs más hátra, mint a végszó, így…

ölel és csókol,

Jeremy

 Egy vágyakozó szerelemes üzenetét tartottam a kezemben. A lap melyre a határozott kézírás vetett sorokat már elvékonyodott, de halványan őrizte még a szavakat. A felfedezésétől még mindig lelkesen nyitottam fel a második borítékot. Az előzőhöz képest 3 hónappal később íródott.

Drága Ellie,

    hónapok hosszú keresése után végre a nyomodra leltem. Igen, utad első színhelyén az olaszországi Velencében vagyok.

    Rád találtam. Ugyanabban a panzióban szálltam meg, mint te. Még emlékeztek rád. A tulajdonos, a szomorúszemű bellaként emlegetett. Nem könnyen tudott elfelejteni, ahogy én sem.

   Még mindig vágyom rád. A szórakozottságodra, ha épp elgondolkodsz valamin vagy arra mikor a szemed megtelik melegséggel, mert épp megláttál. A kedvességedre, ami egy kóbor macska mellett sem tud úgy elvinni, hogy meg ne simogasd. Ha ilyenkor rád gondolok, mindig mosolyognom kell, és végre újra úgy érzem, hogy élek.

    A karnevál napján érkeztem Velencébe. Istenem Ellie, azok a színek és az emberek vidámsága és felszabadultsága teljesen magával ragadott. Az utcán táncoló párok cifra forgataga, a bárokból kiáradó ritmusos zene a helyiek dallamos beszéde egy új világot tárt fel előttem. Talán te is láttál és részt vettél egy ilyen ünnepen és onnan figyelted ahonnan én… ez a gondolat gyakran eszembe jutott, miközben egy kávézó teraszáról figyeltem a mulatózókat.

   Bárhol jártam a városban éreztem a jelenlétedet. A szűk sikátorokban, a tereken, a piacokon, a gondolák lágy ringatózásában. Mindenhol ott vagy, akárhová lépek, de nem bánom. Ezt nem.

   Épp egy piacon voltam, amikor megláttam egy hozzád hasonló lányt és követni kezdtem, de kiderült, hogy nem te vagy az. Csalódott lettem és megfogadtam, azon a helyen a zajos árusok és vidám turistákkal körülvéve, hogy egyszer újra együtt leszünk. Ezért vettem egy szandált, mely elszántságomat és a célomat jelzi. Azt, hogy akár a világ végére is elmennék érted. Ha pedig találkozunk, bizonyítékként tekints rá, szerelmem bizonyítékaként.

  Nincs más hátra, mint…

ölel és csókol,

Jeremy

   A nap már lemenőben volt, narancsos fényével világítva be a régi emlékektől terhes kis szobát és rávetült a padlón kuporgó lányra.

   Feleszmélve a régi kor bűvöletéből magammal vittem a leveleket, miközben a szűk lépcsőkön lépdeltem lefelé. Az otthonos színekkel és a kényelmesen berendezett konyhába érve vizet raktam fel a régi teáskannába, de az lassan elforrt miközben a következő üzenetet olvastam.

Drága Ellie,

    ezeket a sorokat egy hajón írom neked, miközben a szél belekap és csattogva dagasztja felettem a hófehér vitorlákat. Úton vagyok a következő állomásod felé és csak remélhetem, hogy még ott talállak.

   Napok óta utazom így, de nem bánom. Megnyugtat a csend, melyet csak néha szakít meg egy-egy madár vijjogása vagy a matrózok hanyagul odakiáltott figyelmeztetése. El sem hinnéd milyen békés. Nincs más körülöttem csak a végtelen tenger, melynek színe a szemed kékjével versenyez. Hiányzol, ez az érzés tölti ki az órák minden percét.

  Két napja iszonyú viharba kerültünk. Az ember nem is tudja, milyen szörnyű ereje van addig, míg a tengeren nem kerül vele szembe. A hajó ide - oda imbolygott a szél dühödt támadásaitól és úgy süvített mintha ezernyi démon lakozna benne. A tárgyak, amelyek nem voltak odacsavarozva a hajópadlóhoz a hajó mozgását követve csúszkáltak.

   Azon a félelmetes éjszakán komolyan megijedtem, hogy soha nem látlak többé, de most minden nyugodt. A víz halkan csapkodja a hajó oldalát és az ég tisztaságán át messzire lehet látni. Így láttam meg Ciprus szigetének zöld sávját, mely kivillant a kékségből.

  Nemsokára veled leszek.

Ölel és csókol,

Jeremy

    Már csak egy levél volt hátra, ami csak pár nappal később íródott, de volt rajta valami furcsa. Habár az előzőek hosszabb időszak után követték egymást, a keltezésen kívül volt még valami eltérés köztük.

   Az írás, jöttem rá. Nem olyan, mint az előzőeknél, sokkal zaklatottabb volt. A betűk egymásba folytak és majdnem olvashatatlanok voltak. Mindjárt kiderül mi az igazság, nyitottam fel, mozdulatommal fellebbentve a múlt egy parányi darabkájáról azt a bizonyos fátylat.

Ellie,

     hogy tehetted ezt! Miért nem mondtad el? Mit hittél, hogy nem tudom meg?

     A szigetre érkezésem után boldog voltam, hogy ott vagyok ahol te is voltál, ahol jártál és éltél. Erre egy idegentől kell megtudnom?

     Eltitkoltad, mintha bűn lenne. Rejtegetted, még nekem sem mondtad el. Nekem, akinek leginkább tudnia kellett volna róla.

    Ennyire féltél a válaszomtól? Szerinted megharagudtam volna? Szerinted csak úgy leléptem volna?

    Nem akarlak vádolni, de ez még nekem is sok! Elhagytál! A lehetőséget vetted el tőlem, hogy jó döntést hozzak.

   Ismét későn érkeztem és te már új vizekre eveztél. Csak a dühöm maradt velem. Legszívesebben jól megráználak és rád kiabálnék, de nem vagy itt és csak a tengerről fújó szélbe tudom elkiáltani kétségbeesett kérdéseimet.

  Hol vagy most? Hol van a baba?

Jeremy

 

   Vége. Ennyi. Nincs több levél. Mi történt velük? Mi történt a babával? Találkoztak még?

   A fejemben gyorsan váltakozva kergették egymást a kérdések és a lehetséges válaszok. Kell, hogy legyen valami utalás a későbbiekre. Újból elolvastam Jeremy papírra vetett sorait, megoldást azonban nem találtam bennük.

   A nap alig kelt fel, de már a padláson talált, halványan megvilágítva aggodalmas arcomat. Ami tegnap a takarítás kötelességéből volt feltárva, most a titok nyitját rejtette el. Odaérve letérdeltem elé nem törődve a padlón összegyűlt piszokkal. Lélegzetvisszafojtva ütöttem fel a tetejét és kutatni kezdtem.

   Nem találtam semmit és már épp lemondóan álltam volna fel, mikor kezem beleütközött egy idegen tárgyba.

- Mi lehet ez? – kérdeztem miközben bepillantottam a bőrönd aljába. A látvány mosolygásra késztetett.

- A bizonyíték. „ Ezért vettem egy szandált, mely elszántságomat és a célomat jelzi. Azt, hogy akár a világ végére is elmennék érted. Ha pedig találkozunk, bizonyítékként tekints rá, szerelmem bizonyítékaként.” - idéztem fel magamban a sorokat. A szandál viseletes volt itt - ott már felfeslett a varrásnál, mégis volt benne valami varázslatos, talán attól, amit jelentett.

     A felfedezéstől izgatottan kerestem tovább és az egyik sötét sarokban megcsillant valami…

-  Egy medál - vettem a kezébe. Ámulva néztem a gyönyörűen megmunkált ékszert, a két szív egymásba fonodását, melyet egy rózsa ölelt körbe.

      A nyaklánc, bár kissé megkopott, még őrizte egykori szépségét és a rejtett kapocs felbontásával egy kép hullott ki tenyerembe. Az apró fotó halványabb lett az eltelt évszázad alatt, de még kivehetően mutatta a rajta lévő párt és kislányukat.

- Vajon ők azok? – kérdeztem, de csak a csend felelt.

     A teljes igazságot ugyan nem tudtam meg, de még reménykedhettem, hogy sikerült egymásra találniuk és békében élhettek tovább. A remény pedig mindenkinek kell, így egy utolsó simítással visszaraktam a bőröndbe a személyes vallomásokat.

    A jól végzett munka érzésével álltam fel, melyet ezután a döbbenet és hitetlenkedés váltott fel.

- Hát ezért küldött fel ide! - csaptam a homlokomra. - Ezért még számolunk te furfangos öregasszony – nevettem fel, majd elindultam kifelé. Visszanéztem a szobára, ami külsőleg ugyan nem változott, mégis egy egész életet foglalt magába. Az életet, ami tele van vágyakkal, boldogsággal, lehetőségekkel. Persze, ott vannak a rossz döntések, a kudarcok a szenvedés, de ezek ellenére minden perce megéri.

- A sorsom vár odakint, tehát kalandra fel! – mondtam és átléptem a küszöböt.

Végszó

      Az ajtó csendesen csukódott be a távozó lány után, elzárva a rejtélyeket és régi álmokat, hogy újra belépve valaki másnak táruljanak fel.

***** 

Drága Any4444!

Annus pár nappal ezelőtt levelet írt nekem, a véleményéről a történetekkel kapcsolatban. A te novelládról is írt pár sort… ahogyan pedig olvastam, teljes mértékben igazat adok neki! Imádom a régi történeteket. Talán ez az, amivel engem igazán meg lehet fogni. A levelek… valami fantasztikusra sikeredtek. Épp ilyen leveleket őrzök én is a szekrényemben a dédszüleimtől… abból is történet lesz, annyit megsúgok. Te pedig… levettél a lábamról!   (Ez itt diana véleménye)

Könyvajánló "díj"

A játék menete:

1. Írd le, hogy ki adta tovább a logót, és linkeld őt!

2. Ajánlj röviden 3, számodra kedves könyvet!

3. Add tovább minimum 1, legfeljebb 3 embernek, és figyeld, ki mit ajánl – talán így találsz magadnak újabb kedvenceket!

1. Köszönöm Darolyn!:)

2. Igazából nem tudnék konkrét könyveket megnevezni annyi félét és fajtát olvastam már. A kötelező regényektől kezdve, a romantikuson át a horrortörténetekig terjed ez nálam.Így ha nem bánjátok én inkább a 3 legkedvesebb szerzőm írásait "jellemezném".

Nora Roberts:

Hát igen, nálam ő áll a toplista első helyén. Ebből a választásból kiderülhet, hogy javíthatatlanul romantikus vagyok, akit érdekel a mágia világa, de egy rejtély megoldásától sem riad vissza.

Az első könyve amit a kezembe fogtam A mágia útjai volt. Elolvastam és azóta "rajongok" a könyveiért.(úgy 12 lehettem) Talán már gyűjtőnek is számítok, ugyanis polcom nagy részét az ő írásai foglalják el.:)

Nagyon szemléletesen, magával ragadóan, varázslatosan írja le a szereplőit vagy helyszíneit. Történetei középpontjában a szerelem, a barátság, a múlt, a képzelet vagy akár a misztikum egyaránt fontos szerepet kap. Egyébként J.D. Robb néven is publikál. Ezen a néven a Halálos sorozatot írja, melynek első része a Meztelenül a halálba. A sorozatban Eve Dallas nyomozónő életét követhetjük nyomon amint egyre különösebb eseteket próbál felgöngyölíteni.

Mindenkinek teljes szívvel ajánlom bármelyik könyvét, én még sosem csalódtam az írásaiban.:)

Danielle Steel:

Igen, ismét egy romantikus műfajban publikáló író.:)

Nora Robertssel ellentétben ő inkább a mindennapi kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt.(Legalábbis azokban a könyveiben amit olvastam.)

Az ő műveinél éreztem azt, hogy akár velem is megtörténhetne egy-egy a könyvben szereplő esemény. Több könyvét is megfilmesítették már. Nála is fontos szerepet játszik a múlt, de ő inkább az emberek lelkében lejátszódó érzésekre, gondolkodásukra fejezi a hangsúlyt.

Nem vagyok nagyon tájékozott az írónő könyveinek tartalmát illetően, így ha jellemzésében tévednék akkor sajnálom.

Néhány könyv tőle amit nagyon ajánlanék: Zoya, A cár balerinája, Johnny angyal.

Stephen King:

Elég éles váltás az előbbiekhez képest, de hogy ne csak a romantikus felemet ismerhessétek meg így őt is a felsoroltak közé vettem.

Az ő horrortörténeteiben sok vér folyik, megmagyarázhatatlan rejtélyek bukkannak fel és gyakran nem az történik amire éppen számítanánk.

Szóval aki egy kis borzongásra és fejtörésre vágyik olvasson egy kis Stephen Kinget.

Néhány könyv amit ajánlanék: A talizmán, Carrie , Cujo, Állattemető, Langolierek(ez a történet nagyon megfogott).

Persze emellett sok más írótól is olvasok könyveket. Többek között Leslie L. Lawrence, Sandra Brown, Nicolas Sparks....és még sorolhatnám a végtelenségig.:)

3.Küldeném:

Rita07:rachelhellonewyork.blogspot.com

diana: vegtelenvalasztas.blogspot.com

zora:zorakilbone.blogspot.com

Remélem kedvet kaptatok az általam ajánlott szerzők könyveinek elolvasásához!:)