Pages

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Az álom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Az álom. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 2., szerda

5. fejezet

Sziasztok!

Végre valahára sikerült befejeznem ezt a fejezetet, és remélem nem lincseltek meg amiatt, hogy ilyen sokára hoztam. Az időmet valahogy még nem tanultam meg beosztani rendesen, és a sok kis feladat ilyenkor bosszulja meg magát. Mindenesetre itt a friss, és előreláthatólag két novella lesz a közeljövőben  az oldalakra felrakva, valamint a Rejtélyes nyomozás új fejezete.:)

Jó olvasást és szép álmokat,

Any4444

U.I: A hibákért előre is elnézést, az építő kritikáknak, vagy véleményeknek pedig nagyon örülnék.:)



5. fejezet

     A madarak csivitelésére ébredtem, ahogy a házam előtt álló nagy tölgyfa ágain bolondoztak. Pár percig csendben hallgattam őket majd lesétáltam a konyhába, hogy egy jó erős kávéval az álmosság maradékát is eltüntessem.
   Fél órával később már készülődtem, ma végre kiderül mi is az a nagy titok amit Brian nem szeretne, hogy megtudjak.
   Sietős léptekkel hagytam el a lakást, hogy aztán a hátam mögül felhangzó hangra ijedten forduljak hátra:
- Szóval nem gondolta meg magát! – nézett rám egy villanásnyi bosszúsággal a szemében.
- Nem, még nem gondoltam meg magam, és nem is fogom! Tegnap világosan kifejtettem a véleményemet, ez azóta sem változott - fordultam vissza az ajtóhoz, hogy bezárjam azt.
- Akkor elkísérem - kijelentésére döbbenten néztem rá.
- Mégis miért tenné? Egyértelmű, hogy ellenzi, hogy bármit is megtudjak - feleltem lesétálva a verandáról.
- Higgye el megvan rá az okom, és biztos, hogyha mindent megtud magyarázatra lesz szüksége - válaszolta sejtelmesen, a saját autója felé rányitva.
   Az út alatt egyikünk sem szólalt meg, és a kialakult kínos csend csak tovább feszélyezett, így mikor megérkeztünk, Brian „Kint megvárom!” mondatára csak egy érthetetlen morgással feleltem.
   Eljött ez a pillanat is. Ott álltam az ajtó előtt, tétovázva: „Valóban ezt akarom? Biztos szeretném tudni az igazat? Biztos, hogy érdekel miért viselkedett annyira furcsán a rejtélyes boltos nő?”
  Hátrafordultam, és mikor szembetaláltam magam Brian gunyoros mosolyával megszilárdult bennem, hogy igen, akarom, így bekopogtam.
   Az ajtó mögül érkező zajok elhalásával, az kitárult és előttem állt a nő egy kedves mosollyal az arcán:
- Jó napot Alexa! Örülök, hogy eljött! Kérem, jöjjön be kedveském - invitált be, majd kínált nekem helyet az otthonosan berendezett nappaliban.
   Miután elhelyezkedtünk, és az előre elkészített tea is ott gőzölgött a kis dohányzóasztalon, halk halkon megszólalt.
- Nem voltam biztos benne, hogy eljön hozzám, vagy elfogadja a meghívásomat csak reménykedni tudtam, és szerencsére meghallgatták a kívánságomat. Elmesélek mindent, amire kíváncsi, de utána magán múlik, hogy mit kezd vele.
- Rendben - feleltem izgatottan kiszáradó torokkal. - Hallgatom.
- Hol is kezdjem?- kérdezte önmagától, míg én feszülten figyeltem az ezután elhangzottakra.

    Régen sok-sok évszázaddal ezelőtt, amikor az emberiség még csak épp kezdte megismerni önmagát, éltek köztünk mágikus, és varázslatos lények. Akkor még elfogadták őket, csak sokkal később kezdték félelmükben, és elvakult dühükben üldözni, bántani őket.
   Öt fiatal élt akkor, együtt az erdők mélyén. Senki sem tudja megmondani, hogy mióta, vagy éppen miért. Talán még ők sem tudták, csak érezték, hogy eggyek ők, a gondolataik, érzéseik, tudásuk miatt. Elfogadták ezt, nem lázadtak ellene, sem különleges képességeik ellen. A természet erőit uralták, hatalmuk viszont nem részegítette meg őket.
   Lassan teltek az évek, és ők öten még mindig ugyanazon a helyen éltek, békében. Azonban a kapzsiság az ő köreikbe is beférkőzött. Goll mindig is különbözött társaitól. Ő nem uralt egyetlen elemet, mint Lylr, aki a vizet, Toran, aki a tüzet, Circius, aki a levegőt vagy Flidais, aki a földet irányította. Ő mindenhez értett egy kicsit. Ez volt az erőssége, ugyanakkor a gyengesége is egyben. Igen valóban uralta a négy elem mindegyikét, de nem teljesen. Társaihoz képest az elemek csak jóval kisebb részét tudta életre kelteni. Vágyott arra a hatalomra, amivel a többiek rendelkeztek, és ez a vágy odáig sarkallta, hogy szövetséget kötött a holtak fejedelmével, aki nagy erővel, és halhatatlansággal ajándékozta meg, de a lelkét, már ami még volt neki elvette, és saját bábjává tette őt.
  A négy megmaradt társ tanácskozást ült. Megegyeztek, hogy mindaddig adják tovább képességeiket nemzedékről nemzedékre, míg egyszer eljönnek azok, akiknek elég erős a szíve és hite, hogy legyőzzék Gollt, vagy ahogy ma ismerik, az Árnyat. Talán most jött el az idő. Veled. Veletek. – nézett rám áthatón, miután mesélése végére ért.

- Velem? Velünk? - kérdeztem meg döbbenten, hitetlenül nevetve. Én, mint akinek különleges képessége van? Kizárt! Valamit nagyon elnézett, hölgyem. Nekem nincs semmilyen képességem, azon kívül, hogy a konyhában csoda, ha nem gyújtok semmit fel, és épen kerülnek ki a tányérok a kezemből. Ha pedig más lenne, arról tudnék – néztem rá talán egy kis szánalommal a szememben.
- Szóval nem hiszed? Nem érezted azt valaha, hogy vonzana a víz? Hogy otthon vagy benne?
Döbbenten néztem az idős asszonyra. Ezt meg honnan tudja?
- Gondolkozz el ezen, és gyere vissza, ha már elfogadtad a tényeket. De ne várj sokáig, az Árny ideje sem végtelen.
    Brian ugyanott állt, ahol hagytam. Nem mondott semmit csendesen figyelt. A meglepődéstől még mindig dermedten szálltam be a kocsiba, észre se véve a hazafelé elsuhanó tájat mellettem. A fékezésre riadtam fel, majd Brian hangjára.
- Mindent megtudott?
- Talán többet, mint szerettem volna – suttogtam. Az egész őrültség. Varázslók, az árny, és minden más. Ez nem a valóság, csak valami tréfa lehet.
- Nem Alexa, ez nem tréfa. Én ebben élek már évek óta. Ezt vagy el fogadja, vagy nem, de az biztos, hogy szükség van magára. A fenébe is most már rám is, hiába próbálom kivonni alóla magamat - csapott dühösen a kormányra beszéd közben.
 - Maga is? - néztem rá meglepődve.
- Én vagyok a tűz személyesen – mosolyodott el keserűen.

    A nap hátralévő részében céltalanul bóklásztam a házban. Nem találtam a helyem. Egy nő azt állítja, hogy tudom uralni a víz elemét, a szomszédom pedig azt, hogy ő meg a tűzet. Még két elem van. A föld, és a levegő. De vajon ezeknek ki parancsol?

2010. május 30., vasárnap

4. fejezet

Sziasztok!

Szokásommal ellentétben, most nem az éjjel hozom nektek az új fejezetet.Gondolom, ez nem baj.:)
Legközelebb a Rejtélyes nyomozáshoz kerül fel egy új fejezet, de addig is olvassátok szeretettel az itt megjelenő új részt.:)Nem lett  hosszú, de remélem tetszik majd nektek, és várom a kommenteket.:)

Jó olvasást!

Any4444



4. fejezet

     A parti véget ért, és én elmélázva gondolok vissza az eltelt órákra, egy kerti széken ücsörögve. Az a rengeteg arc és név, amit ez alatt az idő megismertem, a zene, mely hangosan szólt elkeveredve a vidám társaság beszédével, kellemes fáradságot hozott rám. Évek óta nem éreztem ilyen jól magam. Attól a naptól kezdve nem tudtam felengedni és csak úszni az árral. Folyton a hátam mögé kellett néznem egy ismeretlen és mégis ismerős veszélytől tartva.
    Gondolataim ismét visszatértek az ünneplés kezdetére. Az emberek folyamatosan jöttek, azt az érzettet keltve bennem, hogy a fél város hivatalos ide. Megismerkedtem a közeli szomszédjaimmal, a Könyveskuckó, a Kincsesládika, és a Grim Wolf tulajdonosaival és családjukkal és még sorolhatnám, de a legérdekesebb az, hogy egyvalakit nem láttam a megjelentek között, a rejtélyes boltos nőt. Mindenesetre holnap úgyis kiderül kicsoda és mit tud rólam – sóhajtottam, majd riadtam fel a közeledő léptekre.
- Jól érezte magát? – lépett hozzám közelebb Brian.
- Igen, nagyon. Köszönöm, hogy meghívott. Volt pár érdekes pillanat – feleltem mosolyogva.
- Melyikre gondol? Amikor Csálét kergették, az ellopott hús miatt, a majdnem tömegverekedésre vagy a hirtelen kigyulladt grillre?
- Mindegyikre – nevetek fel. Bevallom egy cseppet sem unatkoztam.
- Ennek örülök. Ezennel a legközelebbi sütögetésre is meghívom, bár azt nem tudom, milyen műsor jöhet még ezek után… lehet egy csapat indián vágtat keresztül harci kiáltásokkal az udvaromon – feleli derűsen, megnevettetve.
- Hová tűnt a lánya? Nem láttam már egy ideje?
- A lányom? Lisára gondol? Elment a barátnőjéhez, de Lisa nem a lányom – feleli meglepve engem.
- Oh, én azt hittem… senki sem monda… így…
- Lisa csak az unokahúgom, az édesanyját Stellának hívták – feleli komoran és segítve zavartságomon.
- Hívták? – kérdezem meg rosszat sejtve.
- Igen, 2 éve meghalt - fájdalom villan fel szemében.
- Sajnálom Brian - szólítom meg először keresztnevén és fogom meg a kezét. Ekkor egy idős hölgy jelenik meg az utcán és bámul meg minket.
- Jó estét Mrs. Jenkins - köszön oda Brian, miközben a hölgy elsétál előttünk. - Te pletykás vénasszony - morogja az orra alatt.
- Hogy mondta? – kérdezem meglepve.
- Jól hallotta. Ne lepődjön meg, ha holnap már a barátnőmként tekintenek magára. Jöjjön, mielőtt még rám fogják, hogy megrontom magát - áll fel távolságot tartva köztünk.
  
    A többiektől való elköszönés után szótlanul kísér át a szomszédos házba, az ajtómig:
- Itt volnánk. Még egyszer köszönöm a szép estét - nézek fel rá.
- Igazán nincs mit.
- Brian, nem tudja véletlenül, hogy hívják azt a nőt, aki az ezoterikus boltot vezeti a főutcán? – kérdezem meg azt, amire már tegnap óta kíváncsi vagyok.
- Mrs. Captain. Miért kérdezi? – a nevet haraggal ejti ki. Most már értem miért nem hívta meg.
- Találkozónk van holnap. Beszélni akar velem – mondom védekezve.
- Ne menjen el. Kérem Alexa, csak bajt hoz magára - ragadja meg a karom és könyörögve néz a szemembe.
- Sajnálom Brian, de nem tehetem - nézek rá megütközve. - Tudni akarom, mit titkol. Most mennem kell – mondom és az ajtó felé fordulok.
- Hát jó. Maga tudja, de készüljön fel, hogy teljesen megváltozik az élete és nem a jó irányba - feleli és hallom, ahogy dühös léptekkel átvág a füvön.
- A múltamnál rosszabb nem történhet velem… - suttogom az elcsendesedett éjszakába és belépek a házba.

2010. április 25., vasárnap

3. fejezet

Sziasztok!

Nagyon szégyenlem, hogy ennyit késtem az új résszel(piruló arc). Sajnálom, de nem várt események bukkantak fel a semmiből, viszont azt hiszem ez hosszabb lett, mint az eddigiek. A férfi főszereplőről indítok egy szavazást is, ki hogy képzeli el.Remélem tetszeni  fog  nektek az új fejezet.

Jó olvasást és szép álmokat!

Any4444

U.I: A szavazást Brianről oldalt megtaláljátok.;)


3. fejezet

    Megérkezésemkor nem nagyon néztem meg a szomszédos házakat, mivel késő éjszaka és szakadó eső fogadott, de ezt most megtehettem. Lassan sétáltam el a szomszédig, közben kívülről megfigyeltem a lakást.
    Az enyémhez hasonlóan kétemeletes, előkertes, tornácos volt, de színében és hangulatában is látszott rajta, hogy férfi lakja. Várjunk csak… mi van, ha mégsem? Lisa nem mondott semmit az anyukájáról, csak az apját említette és a meghívását. Ez még nem jelenti azt, hogy nincs is. Szokatlan módon ettől a feltevéstől elszomorodtam.
- Ugyan Alexa, hogy vonzódhatsz egy olyan személyhez, akivel még nem váltottál egy szót sem. Az életedbe pedig amúgy sem fér bele egy kapcsolat, így is elég kusza, ne tetézd! – fedtem meg magam gondolatban. De az a pillantás…
    Míg magamban próbáltam dűlőre jutni, elértem a tornác lépcsőjét. Szaporán vettem a lépcsőfokokat, de szívem dobogása még így is megelőzte. Óvatosan léptem az ajtó elé, és kopogásra emeltem reszkető kezemet.
- Alexa, hagyd abba. Esküszöm rosszabb vagy, mint egy kislány, akit először hívtak randevúra – szóltam ismét magamra.
   Ezúttal határozottabban koppantottam kettőt az ajtón, de az még mindig nem nyílt ki. Nem lennének itthon? Elfelejtették a meghívást vagy én jöttem rossz napon? – ráncoltam össze a homlokom, miközben a csukott bejáratra néztem. Megnézem hátul is őket, de ha nincs itt egy teremtetett lélek sem, akkor hazamegyek - döntöttem el.
   Oldalról kerültem meg a házat, és a hátsó udvarra érve elém tárult a késlekedés oka. Az asztalok a padokkal, a grillsütő és a rengeteg tál már a helyén volt, és pár ember már szorgosan ügyködött az előkészületeken. Nézelődésem közben felfedeztem Lisát, amint egy  35 év körüli nővel beszélgetett. Vajon ő az édesanyja?
   Tovább siklott a pillantásom, és észrevettem egy engem figyelő szempárt. Szívem ismét őrülten kalimpálni kezdett figyelmeztetve arra, hogy ezt már ismerem. Ő az.
   Elkapva a tekintetem összeszorítottam, nyugalmat erőltetve magamra, majd ismét felnézve láttam, hogy felém közeledik megkerülve az asztalokat.
  
- Helló! Ön biztos az új szomszéd. Brian Harper vagyok - köszönt rám az igéző szempár tulajdonosa.
- Helló. Igen én vagyok. Alexa Carter – mondtam miközben kezet ráztam vele.  - Korán jöttem?
- Igazából nem, csak egy kicsit csúsztunk. Volt egy kis probléma a grillel.
- Értem. Segíthetek valamit?
- Igazából nem tudom. Mandyt kellene megkérdezni, ő a parti főszervezője. Jöjjön, odavezetem – fogta meg a könyököm, de ahogy az ujjai a bőrömhöz értek egyből visszahúzta a kezét. Túlságosan is gyorsan. Zavartan néztem rá, de ő már elindult a Lisával beszélő nő felé.
   Közeledésünkre felénk fordult, így szemből is megfigyelhettem őt. Gyönyörű nő volt, haja lágy hullámokban omlott keskeny vállára. Szemei pedig ugyanolyan kéken világítottak, mint Lisának. Ismét meglepődtem magamon, amikor enyhe irigység támadt bennem szépsége miatt. - Úristen, mi van velem? Ez nem én vagyok!!!

- Mandy bemutatom Alexát, az új szomszédunkat. Alexa, ő itt a húgom Mandy Harper, azaz most már Mandy Peterson - a húg szó hatására a kövek lekerültek a mellkasomról, ahogy az imént támadt érzéseim is fokozatosan elhalványultak.
- Helló! Örülök, hogy megismerhetem – mosolygott rám kedvesen.
- Részemről a szerencse. A testvérétől már kérdeztem, de esetleg segíthetek valamit?
- Isteni lenne! Az életemet mentené meg, mert a fiúk mindig eltűnnek, ha munkára kerül a sor. Látja, Brian már le is lépett - oldalra tekintettem, de már valóban nem állt mellettem.
- Hát akkor rajta! Kezdjünk neki - kiáltottam fel és rögtön a dolgomhoz láttam.

   Már az utolsó simításokat végeztük, amikor Mary Beth is befutott egy 6 éves fiú társaságában. Először észre sem vett, elfoglalta, hogy megleckéztesse szófogadatlan fiát.
- Holnap bocsánatot fogsz kérni Mrs. Nolentől és egy hétig nincs tévé! Ebben nem nyitok vitát! – szólt még mielőtt a fiú tiltakozni kezdett volna egy vészjósló tekintet kíséretében.
- De anya, mi csak segíteni akartunk!
- De pont így? Mégis kinek az ötlete volt Mrs. Nolen macskáját összekötni Bobby kutyájával? – kérdezte kissé kétségbeesetten.
- Igazából az enyém, de csak ki akartuk békíteni őket – védekezett a szeplős kisfiú miközben végig cipője orrát bámulta.
- Gondolhattam volna – nézett fel Mary Beth. - Na, eredj, keresd meg a többieket és ma már egy rossz szót se halljak felőled.
- Haragszol rám? – Travis esdeklőn pislantott fel anyukájára.
- Nem haragszom, te kis gazfickó, de többet ne csinálj ilyet – ölelte meg fiát Mary Beth. – Na indulj, menj segíteni Briannek.

   Miközben Mary Beth felegyenesedett, Travis már boldogan szaladt is megmenekülve az újabb fejmosástól. Az előbbi jelenetet látva a szívemen behegedt seb újra megkarcolódott egy felvillanó emléktől.
- Szia Alexa, örülök, hogy újra látlak! – köszönt rám, megjutalmazva egy öleléssel. – El sem hiszitek mi történt már megint.
- Ha jól sejtem, egy kutyával, egy macskával és az öreg satrafával van kapcsolatban - mondta Mandy egy mosoly kíséretében. A részleteket, mindent tudni akarok! – hangjába óriási kíváncsiság vegyült.
- Hát, ha már ennyire tudni akarjátok… Kezdem az elején. Épp egy új receptet próbáltam ki, tudod Mandy, azt, amit a múltkor elküldtem neked – az említett felé lesve csak egy elkeseredett Bökd már ki! - nézést vettem észre.  - Lényegtelen… a nagy zajra rohantam ki a házunk elé és csak annyit látok, hogy a macska lélekszakadva fut a gazdája felé, a kutya meg utána, közben vagy három kukát feldöntöttek. Bocs Alexa, azt hiszem a tiéd is köztük volt. A cicus odaérve Mrs. Nolenhez felugrott az ölébe, viszont össze volt kötve Csáléval ( a kutyával), így azt is repült utána. Mondanom sem kell Mrs. Nolen úgy dőlt el, mint egy kuglibábú. Legszívesebben jól kinevettem volna, miközben ott óbégatott, hogy Segítség, megtámadtak!, de nekem kellett segítenem a vén csotrogánynak, arról nem is beszélve, hogy a drágalátos fiam mindezt halálos nyugalommal nézte végig.
- Látnom kellett volna – nevetett fel Mandy. – Egy: nulla Csálé javára.

   Miközben álltunk a körülöttünk lengedező lágy szellőben és az újjáéledő természetben, éreztem, hogy végre tartozom valahová. Ehhez a városhoz, ezekhez az emberekhez és talán másvalakihez is pillantottam Brian irányába…

2010. március 28., vasárnap

2. fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit késtem a fejezettel, de mostanában minden feltorlódott és igazából nem is voltam teljesen elégedett vele. Remélem megérte nektek várni és tetszik nektek. Várom a kommenteket.

Jó olvasást és szép álmokat!
Any4444



2. fejezet




      A nap sugaraira ébredtem, ahogy melegségükkel végigsimították arcomat. Tele voltam energiával, ami álommentes alvásomnak volt köszönhető. Ez nem fog sokáig tartani sóhajtottam gondolatban. Megfigyeléseim alapján 1 vagy 2 hónapig maradtak csak el, mielőtt újból visszatértek volna.
     Az ablakhoz léptem. Odakint nyugalmas kép fogadott. A szemben lévő kékre festett ház ablakaiban muskátlik virítottak, a kertben szétszórt gyermekjátékok hevertek. A főúton alig volt forgalom inkább csak a korán kelők kocogták napi kilométer adagjukat. Kitártam az ablakszárnyakat beengedve a semmihez sem fogható hűs reggeli levegőt.
    Nézelődésem közben megpillantottam egy ismerős szőke fejet. Lisa egy magas barna hajú férfival beszélgetett, akinek arcát nem láttam, mivel épp lehajtotta a fejét. Sétálva közeledtek házam felé. Kíváncsian figyeltem tovább a párost mikor a férfi hirtelen felegyenesedett és egyenesen a szemembe nézett. Pár pillanatig egymásba kapcsolódott tekintetünk, majd észbe kapva elléptem az ablaktól és a falhoz lapultam. Abban a pillantásban sokfajta érzelem tükröződött. Meglepettség, érdeklődés és talán egy szikrányi vonzalom is.
   Lihegve szedtem a levegőt, mintha én is egy lennék a futók közül. Heves szívdobogásomat talán még az utca túloldaláról is hallani lehetett. Miért? Miért van így hatással rám egy olyan személy, akit még életemben nem láttam?

    A reggeli zavaromat elleplezve folytattam holmijaim kipakolását. Már csak a személyes dolgaim várták, hogy elfoglalják méltó helyüket. A bőröndömből szedtem ki a ruháimat, mikor kezembe akadt a díszes képkeret.
   Ő volt rajta. Gyönyörű volt. Még ennyi idő után is fáj a hiánya. A kis képet az ágyam melletti asztalkára tettem, miközben egy könnycsepp hagyta el elszomorodó tekintetem.
   Nem sokáig ülhettem a múltba révedve, mert lentről a csengőm hangja szólalt meg. A könnyeimet törölgetve lépdeltem a lépcsőn és az ajtóhoz érve érdeklődve néztem az küszöbön álló asszonyra.
- Jó reggelt! – köszöntött vidáman. Mary Beth vagyok. Itt lakok szemben. Csak átugrottam, hogy átadjam ezt – mondta és ezzel egy nagy tálat nyomott a kezembe.
- Jó reggelt!- válaszoltam meglepetten. Nagyon köszönöm, igazán nem kellett volna fáradnod.
- Ugyan, ez a legkevesebb. Még emlékszem én hogyan éreztem, mikor ide költöztem az esküvőm után – felelte mosolyogva miközben fürkészően nézett rám. - Ne haragudj és állíts le, ha túlságosan kíváncsiskodó lennék, de valami baj van? Segíthetek valamiben?
Meghökkenten néztem fel a barátságos szemekbe. Hát ennyire látszanak rajtam az érzéseim?
- Nagyon kedves vagy, de nem. Csak rám törtek a régi emlékek - mondtam neki hálásan.
- Értem, de ha mégis úgy döntenél, hogy szeretnél beszélgetni valakivel csak szólj nyugodtan. Szemben megtalálsz. Na, megyek, mert a végén még Travis szétszedi nekem a lakást – mondta és elsietett.

   A konyhába érve meglestem a tál tartalmát, miközben az illat elárasztotta a helyiséget. Házi sütésű almatorta volt benne. Ismét könny szökött a szemembe, de ez most a meghatottságnak volt betudható. Titkon mindig is erre vágytam. Egy városra ahol boldogan élhetek, barátokat szerezhetek. Ahol rekordsebességgel terjednek a pletykák, de ha kell, mindenki kiáll a másikért. Most hogy végre egy ilyen helyen vagyok, nem akarom elveszteni ezt az érzést. Azt akarom, hogy ismerősök köszönjenek rám az utcán vagy állítsanak meg egy kis csevejre. Szeretnék csak úgy átugrani valakihez, ha egy kis társaságra vágyok. Otthonra vágyom.Tehát maradok, bármi is történjen.

    A nap további része gyorsan eltelt és már csak azt vettem észre, hogy fél órám maradt a grillparti kezdetéig. A szekrényem előtt állva, gyorsan kikaptam a sárga nyári ruhámat és öltözködni kezdtem.
   Lerobogtam a földszintre,majd kiskabátomat a kezembe fogva indultam el a tőlem jobbra eső ház felé…

2010. március 8., hétfő

1. fejezet

Sziasztok!

Íme elkészült az új történetem első fejezete, remélem nektek is tetszik majd.:)
A Rejtélyes nyomozáshoz még a héten szeretnék felrakni egy fejezetet(Cal szemszögéből(: ), de biztosra nem tudom megígérni.
Izgatottan várom a visszajelzéseiteket ezzel a fejezettel kapcsolatban.:)
Jó olvasást!

Any4444

1. fejezet




     Új város, új élet… legalábbis remélem, de addig is vár rám az a néhány doboz, ami az előszobámban áll. Soha nem utaztam sok holmival, megtanultam, hogy csak akadályoznak, ha gyorsan kell kereket oldanom, de az utolsó helyen túl sokáig maradtam és a néhány hónap alatt összegyűjtöttem pár bútort, amitől nem volt szívem megválni. Most itt állok a bérelt házamban és csak reménykedhetek, hogy egy darabig nyugtom lesz.
Miközben azon gondolkoztam hová tegyem a tölgyfából készült kisasztalom egy kíváncsi, de egyben óvatos arc nézett be az ajtón. Körülbelül 13 -14 éves lehetett, nagy kék szemei és hosszú szőke haja vonzották pillantásomat az arcára.
- Szia! Alexa Carter vagyok. Most költöztem ide és valószínű te vagy az új szomszédaim egyike - szólítottam meg.
- Szia! Engem Elizabeth Conornak hívnak, de jobban szeretem a Lisát. Gondoltam beugrom és átadom az apám meghívását. A hétvégén grillezést tartunk és szeretné, ha eljönne. 
- Persze szívesen elmegyek - mondtam meglepetten. 
- Akkor szombat délután 4-re várjuk – miközben ezt mondta már kint is volt a házból.
Furcsálltam gyors távozását, de a rengeteg tennivaló elterelte a figyelmemet első látogatómról. A bútoraim elpakolása után a ház kezdett otthonformát ölteni, így egy kis pihenést engedélyezve magamnak körülnéztem a közelben.

    Angelsfiend… nem tudom miért pont ezt a várost szúrtam ki a térképen azon reggelen. Csak megragadta a figyelmemet a név és azonnal cselekedtem. Azt sem tudom hányszor költöztem az elmúlt hónapokban, már feladtam a számolást. Az új helyek, lakások, emberek elmosódtak az emlékezetemben, kivéve az álmaimat. Azok olyan tiszták voltak, mint egy tó sima tükre, amiről visszaverődik a körülötte lévő táj egy forró délutáni napon. Igen,  minden az álomra vezethető vissza. A sorozatos menekülésem, ami egyik városból a másikba hajt, a végtelen fájdalmam a számomra legfontosabb személy elvesztése miatt és a bűntudatom hogy mindez miattam történt.
Angelsfiend… egy város körülbelül 2500 lakossal, családi házakkal, parkokkal, műemlékekkel és rengeteg apró bolttal a főutcáján. Egy olyan hely ahol szinte mindenki ismer mindenkit és az embereknek még az ajtójukat sem kell kulcsra zárniuk.
    Épp egy ilyen bolt kirakata előtt álltam. Azonnal megfogott az üzletből áradó derű mely a kirakott tárgyakról sugárzott. A hóbortos kalapok és áruk sokasága mellett helyett kaptak a mágikus tárgyak is. Tarot kártyák, kristálygömbök rengeteg színű és formájú ásványok sokasága és mindez olyan összevisszaságban  , amelyet csak megmosolyogni lehet.
A boltba belépve rögtön felfigyeltem egy porcelánból készített tündérre mely a pult mellett kapott helyet. Gyönyörű munka volt.
- Jó napot! Segíthetek? – köszönt rám a bolt tulajdonosa.
- Jó napot!A tündért szeretném megvásárolni.
- Remek választás. Máris becsomagolom – ezzel már el is tűnt a hátsó helyiségben. A tulajdonost is ugyanúgy megfigyeltem, mint az előbb a boltját. 50 év körüli kedves mosolyú asszony, akin rengeteg karperec csillog, amik minden mozdulatára csilingelésbe kezdtek. Az egész lénye békességet sugárzott és minden furcsasága ellenére olyan embernek tűnt, aki a légynek sem tudna ártani.
- Most költözött a városba?  – kérdezte visszatérve.
- Igen, épp ma érkeztem- válaszoltam átadva a pénzt.
- Akkor isten hozta nálunk! - ahogy kezünk egymáshoz ért, hirtelen egy áramütéshez hasonló érzés tört rám. 
- Au! Sajnálo… - mondatomat nem tudtam befejezni, mert az idős hölgy megragadta a kezemet.
- Maga az. Hát eljött. Nem is tudja, milyen régóta várok magára - a szeme elsötétült és jelentőségteljes hangja miatt megborzongtam.
- Nézze, nem tudom, miről beszél - mondtam értetlenül.
- Nem, valóban nem tudja - engedte el lassan a kezem. - Kérem, jöjjön el vasárnap hozzám és mindent elmagyarázok. Itt a címem - adott át egy névjegyet.
Szinte futva iszkoltam ki a helyiségből és hazafelé indultam. Hát még ilyen sem történt velem, egy nap két meghívás, habár a második kicsit kísérteties volt. Mi lesz még itt?

Mivel ezt a történetet először a Rejtélyes nyomozáshoz kezdtem el írni így utólag a megjegyzéseket ide másolom:
Gitta21 írta...
Szia Any! Hú de várom a folytatást! Szerintem jó ez is nagyon!!! Mogyo

Prológus

Sziasztok!:)

Elérkeztem az új oldalam első igazi megjegyzéséhez.:)
Megkérnék mindenkit, aki többször is feltéved az oldalaimra, hogy írjon kommentet. Így tudni fogom, hogy olvassátok is amit írok. Tényleg nagy szükségem van a kritikáitokra legyenek azok jók vagy rosszak.
Azt hiszem ennyit akartam... akkor jöjjön az ízelítő.:)

Any4444

Az álom


Prológus

        Menekültem… mint már annyiszor. Nem csak az életem volt egy végtelen hajsza, az álmaim is tükrözték félelmeimet.
       Mindenkinek ismerős az az érzés, amikor rohannak egy cél felé,  ami egy kijárat, egy ismerős hely vagy személy, de bármennyire igyekeznek, nem érik el azt. Futnak végkimerülésig, és mikor már feladják és utolérné őket az üldöző sötétség felébrednek. Félelemmel telve, lihegve talán még sírva is, de saját ágyuk biztonságában riadnak fel és másnap már nem is emlékeznek buta álmukra.
Én nem mondhatom el ezt. Az én álmaim nem itt érnek véget…
       Mindig egy kellemes és békés tájon kezdődik. Egy mélykék tónál vagyok, nézem a vadkacsák bolondozását és nevetek… nem tudom min, csak nevetek. Akkor úgy érzem nem bánthat senki és minden rendben van körülöttem. De ez nem tart sokáig. A békés kék ég elsötétül, a tó viharos lesz és a kacsák ijedten repülnek el. A közeli erdőből ágak reccsenése és a fák hajlongásán át megpillantok egy árnyat. Futni kezdek a ház felé, amely a közelben áll, tudom, ha elérem, biztonságban leszek, de akármennyire is igyekszem egyre távolabb kerülök tőle és az Árnyhoz egyre közelebb, míg végül érzem a lélegzetét mögöttem és a suttogását:
-          Ez fog várni rád! – hangja olyan, mint amikor kavicsok súrlódnak egymáshoz csikorog és recseg.
      Aztán változik a kép és hiába vagyok, ugyanazon a helyen minden más lesz és vele együtt én is. Minden kihalt és szürke a fák kopaszok, mint télen, de hónak nyoma sincs, ahogy életnek sem. Nincsenek  madarak, kacsák, még bogarat sem lehet látni a fű közt. Minden élettelen és kopár. Én pedig csupaszon állok ezen a holt vidéken. A lelkem csupasz, és félek az ismeretlen Árny kihasználja ezt és a bábjává tesz…
Csak nagy erőlködés árán tudom kiküzdeni magam az álmomból, de ébredés után is kísért a nap minden percében.
     Minden éjjel ez vár rám és kezdek belebolondulni. Félve várom az elalvást és az azt követő képeket. Nincs más választásom, csak a változás és erre a legalkalmasabb hely Angelsfiend…
                    



Mivel még ezt a történetet a Rejtélyes nyomozásnál kezdtem el ezért a hozzászólásokat utólag ide másolom:

Ágnes írta...
Szia Ani! Nekem tetszik és várom a folytatást! szerintem jó kis sory fog ebből is kikerekedni!