Pages

2010. március 31., szerda

Fanny.96 pályázatára írt művem :)

Sziasztok!

Gondoltam addig amíg nem lesz friss felrakom Fanny.96 pályázatára írt történetem. Remélem tetszik majd nektek.Várom a kommenteket.:)

Jó olvasást!
Any4444

U.I: Ha minden jól megy akkor a héten felkerül a Rejtélyes nyomozáshoz a következő fejezet.





A remény bennem él

Már órák óta vártam, mikor hallom meg azt a bizonyos hangot, amelytől még majd 3 év után is beleremegett és őrült kalimpálásba kezdett a szívem.
Épp a szakdolgozatomon dolgoztam, mikor fülemet megütötte a kulcs zörgése a zárban. Az ajtó nyílásakor már az előszobában jártam.
- Megjöttem, kicsim! - Szinte még végig sem mondta, már a nyakában voltam, kis híján ledöntve őt a lábáról.
- Szia! - válaszoltam egy forró csók után.
- Csak nem hiányoztam? - ölelt szorosan hangjában évődéssel.
- Dehogy! - mondtam jelentőségteljesen forgatva szemeimet.
Ajkaink ismét egymásra találtak, de ezúttal egyre sürgetőbben és kezeink felfedezőútra indultak egymás testén. Még most is beleborzongtam minden érintésébe, újdonságként fogadva azt. Ezen nem változtatott az együtt eltöltött idő, sem a másik megismerése. Hirtelen mozdulattal felkapott és biztonságos ölelésében tartva elindult hálószobánk felé...

Később, mikor a vágy már elült csendesen feküdtünk egymás karjaiban.
- Rose... - szólalt meg habozva.                         
 Mosolyogva néztem fel, de látva arcát, melyen a gondterheltség árnyai játszottak, elkomorodtam.         
- Mi a baj? - kérdeztem tőle egy leheletnyi ijedséggel.
- Rose... beszélnünk kell! Azt gondoltam ráérek vele később is, de eljött az ideje ennek is. Tegyük fel, hogy baleset történik egyikükkel és nem éli túl, ha így lenne...
- Nem, senkivel nem történik semmi és nem akarok erről beszélni – vágtam a szavába éles hangon. Nem tudtam erről beszélni. Az elvesztés fájdalma túlságosan közel volt még.
- Kérlek, hallgass meg! Szeretném, ha továbblépnél, ha elengednél és folytatnád az életed... nélkülem. Megígérnéd ezt nekem? - könyörögve nézett a szemembe, de én elfordítottam a fejem
- Nem! Ne kérj ilyet tőlem Seth! Nem lesz semmi baj, sem veled, sem velem - válaszoltam konokul és megnyugtatásért hozzábújtam.
          Nem láttam az arcán átsuhanó szenvedést és kétségbeesést. Nem tudtam milyen fontos lett volna számára a válaszom. Akkor még nem...

A boltból tértem haza, a konyhából zajt hallottam és üvegcsörömpölést.
- Mi az Conor, visszatért a kétbalkezességed? - kérdeztem ugratva őt az ebédlőből, mielőtt beléptem volna.
 Aztán megláttam őt. A földön fekve, eszméletlenül. A szatyrokat a földre ejtve rohantam oda hozzá:
- Jézusom! Seth! Ébredj fel, nézz rám! Hallod ne csináld ezt velem! - hangom elcsuklott a feltörő rémülettől.
Reszkető kézzel hívtam a mentőket és hosszú percekig vártam, míg kiértek szólongatva őt, de nem válaszolt...

Sokáig ültem a kórház várójában, félve, tele visszafojtott érzelmekkel.
Az orvos, a műtőből kilépve körülnézett, majd meglátva engem elindult. Nem kellett a fáradt és lemondó arcára néznem, anélkül is tudtam, hogy elment, itthagyva engem és a közös életünket.
- Mrs. Conor, sajnálom a férje 13:10 perckor elhunyt. A halálát, egy az agyában megrekedt rög okozta. Mint már említettem Mr. Conornak, ez a kockázatok között volt, de nem hallgatott rám. Őszinte részvétem!   
Nem vettem észre, mikor ment el, a kényelmetlen padon ültem összetörve, mint a konyhánkban a pohár, mikor megtaláltam. Próbáltam elfogadni a lehetetlent. Seth, az én Sethem, nincs többé. Meghalt... A sírás fojtogatta a torkomat, de erőszakkal fojtottam vissza. Nem akartam sírni, még nem. Aztán eszembe villant a többi szó is: „mint már említettem...”. Nem, ez nem lehet igaz. Ez tévedés, elmondta volna, ha valami baj van.
Agyamban csak egy szó zakatolt: tudta. Tudta, hogy beteg és nem mondta el. Ezért volt furcsa az utóbbi napokban, a szétszórtsága, kutató nézése, hangulatváltozásai. Lélekben már elbúcsúzott tőlem. Nem bírtam elviselni a gyászt, és a megtudott dolgokat, így a feledtető ájulásba menekültem.

Hetek teltek el a szörnyű hír, és a temetés után, én pedig teljesen kikészültem. Nem ettem, egyre csak fogytam és annyit sírtam, hogy testem kiszáradással fenyegetőzött. A házból nem jártam ki, a barátaimat elmartam magam mellől. Nem is szólva a hányingerről, ami végigkísérte délelőttjeimet. Először a stresszre és a bánatra fogtam, de egy idő után nem voltam biztos az okokban. Eldöntöttem, hogy felkeresek egy orvost.
A hír megdöbbentő volt. Terhes vagyok!
Napokig kóvályogtam a lakásban ezen rágódva. Utam a nappaliba vezetett és megláttam egy rég elfeledett képet. Közös kép volt, egy nyári vakációról: boldogan, nevetve. Barátokkal utaztunk le a tengerhez, közben állandóan ugrattuk a másikat. A kép készítése előtt is elsütött egy lehetetlen viccet, amin már csak kacagni lehetett. Ilyen volt a természete, mindig kereste a lehetőséget a számára fontos emberek felvidítására. Nézve örömünket, döntöttem.
Elég volt! Ő nem ezt tenné, nem akarná, hogy önsajnálatba esve éljem az életem. Lépjek tovább, engedjem el!Hát nem ezt kérte?Túl kell lépnem, el kell fogadnom már nincs velem. Élnem kell! A remény miatt ami bennem él és növekszik! A gyermekünk miatt....
Nem ígértem meg azon a napon, de most megteszem:
- Megígérem, kedvesem! - halk szavaim után lágy szellő suhant át szobán és végtelen béke töltött el. Tudtam és éreztem, hogy velem van és helyesli döntésemet...


2010. március 28., vasárnap

2. fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit késtem a fejezettel, de mostanában minden feltorlódott és igazából nem is voltam teljesen elégedett vele. Remélem megérte nektek várni és tetszik nektek. Várom a kommenteket.

Jó olvasást és szép álmokat!
Any4444



2. fejezet




      A nap sugaraira ébredtem, ahogy melegségükkel végigsimították arcomat. Tele voltam energiával, ami álommentes alvásomnak volt köszönhető. Ez nem fog sokáig tartani sóhajtottam gondolatban. Megfigyeléseim alapján 1 vagy 2 hónapig maradtak csak el, mielőtt újból visszatértek volna.
     Az ablakhoz léptem. Odakint nyugalmas kép fogadott. A szemben lévő kékre festett ház ablakaiban muskátlik virítottak, a kertben szétszórt gyermekjátékok hevertek. A főúton alig volt forgalom inkább csak a korán kelők kocogták napi kilométer adagjukat. Kitártam az ablakszárnyakat beengedve a semmihez sem fogható hűs reggeli levegőt.
    Nézelődésem közben megpillantottam egy ismerős szőke fejet. Lisa egy magas barna hajú férfival beszélgetett, akinek arcát nem láttam, mivel épp lehajtotta a fejét. Sétálva közeledtek házam felé. Kíváncsian figyeltem tovább a párost mikor a férfi hirtelen felegyenesedett és egyenesen a szemembe nézett. Pár pillanatig egymásba kapcsolódott tekintetünk, majd észbe kapva elléptem az ablaktól és a falhoz lapultam. Abban a pillantásban sokfajta érzelem tükröződött. Meglepettség, érdeklődés és talán egy szikrányi vonzalom is.
   Lihegve szedtem a levegőt, mintha én is egy lennék a futók közül. Heves szívdobogásomat talán még az utca túloldaláról is hallani lehetett. Miért? Miért van így hatással rám egy olyan személy, akit még életemben nem láttam?

    A reggeli zavaromat elleplezve folytattam holmijaim kipakolását. Már csak a személyes dolgaim várták, hogy elfoglalják méltó helyüket. A bőröndömből szedtem ki a ruháimat, mikor kezembe akadt a díszes képkeret.
   Ő volt rajta. Gyönyörű volt. Még ennyi idő után is fáj a hiánya. A kis képet az ágyam melletti asztalkára tettem, miközben egy könnycsepp hagyta el elszomorodó tekintetem.
   Nem sokáig ülhettem a múltba révedve, mert lentről a csengőm hangja szólalt meg. A könnyeimet törölgetve lépdeltem a lépcsőn és az ajtóhoz érve érdeklődve néztem az küszöbön álló asszonyra.
- Jó reggelt! – köszöntött vidáman. Mary Beth vagyok. Itt lakok szemben. Csak átugrottam, hogy átadjam ezt – mondta és ezzel egy nagy tálat nyomott a kezembe.
- Jó reggelt!- válaszoltam meglepetten. Nagyon köszönöm, igazán nem kellett volna fáradnod.
- Ugyan, ez a legkevesebb. Még emlékszem én hogyan éreztem, mikor ide költöztem az esküvőm után – felelte mosolyogva miközben fürkészően nézett rám. - Ne haragudj és állíts le, ha túlságosan kíváncsiskodó lennék, de valami baj van? Segíthetek valamiben?
Meghökkenten néztem fel a barátságos szemekbe. Hát ennyire látszanak rajtam az érzéseim?
- Nagyon kedves vagy, de nem. Csak rám törtek a régi emlékek - mondtam neki hálásan.
- Értem, de ha mégis úgy döntenél, hogy szeretnél beszélgetni valakivel csak szólj nyugodtan. Szemben megtalálsz. Na, megyek, mert a végén még Travis szétszedi nekem a lakást – mondta és elsietett.

   A konyhába érve meglestem a tál tartalmát, miközben az illat elárasztotta a helyiséget. Házi sütésű almatorta volt benne. Ismét könny szökött a szemembe, de ez most a meghatottságnak volt betudható. Titkon mindig is erre vágytam. Egy városra ahol boldogan élhetek, barátokat szerezhetek. Ahol rekordsebességgel terjednek a pletykák, de ha kell, mindenki kiáll a másikért. Most hogy végre egy ilyen helyen vagyok, nem akarom elveszteni ezt az érzést. Azt akarom, hogy ismerősök köszönjenek rám az utcán vagy állítsanak meg egy kis csevejre. Szeretnék csak úgy átugrani valakihez, ha egy kis társaságra vágyok. Otthonra vágyom.Tehát maradok, bármi is történjen.

    A nap további része gyorsan eltelt és már csak azt vettem észre, hogy fél órám maradt a grillparti kezdetéig. A szekrényem előtt állva, gyorsan kikaptam a sárga nyári ruhámat és öltözködni kezdtem.
   Lerobogtam a földszintre,majd kiskabátomat a kezembe fogva indultam el a tőlem jobbra eső ház felé…

2010. március 23., kedd

Újabb díjat kaptam :D

Díj




Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:

1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
Elfogadom, nem ellenkezem.

2)a logót kirakom a blogomba.

3)a szabályzatot kirakom a blogomba.
 
4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.

diana - http://vegtelenvalasztas.blogspot.com
Annamari - http://diplomasvampir.blogspot.com
Ingrid - http://angyaliabby.blogspot.com/
zora.kilbone - http://zorakilbone.blogspot.com/
5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.


6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.

Darolyn Hawks

http://darolyn-hawks.blogspot.com/
2010. 03. 23.

7)betartom a szabályokat.

Teszt:

Név: Any4444
Becenév: Kayleen, Ani
Lakhely: Magyarország
Születési hely: Komárom
Magasság: 164 cm
Névnap: június 13.
Foglalkozás: még tanuló:)
Testvérek: sajnos nincs testvérem :(
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: magyar, német, angol(nemrég kezdtem el tanulni),
Gyűjtemény: Könyveket gyűjtök.Régebben szalvétákat, kulcstartókat is gyűjtöttem. :)
Cipőméret: 37
Kedvencek: nincs igazán semmiből kedvencem,csak sok-sok jó dolog , amit szeretek
Hobbi: írás, olvasás, zenehallgatás, találkozás a barátaimmal :)
Álom: Az, hogy mindent elérjek az életben amit szeretnék megvalósítani, legyen az munka család vagy bármi más.Ez pedig csak rajtam múlik.
Szerencseszám: 4, 7 és a mindenkinek szerencsétlenséget okozó 13-as :)
Szeretnék találkozni: a kedvenc írómmal
Háziállatok: sajnos jelenleg nincs, de szeretnék majd egy kutyust:)

Köszönöm, hogy gondoltál rám Darolyn Hawks!

2010. március 22., hétfő

Díjat kaptam!:D

 

 
1. Megköszönöd annak, akitől kaptad és belinkeled:

Kedves Darolyn Hawks!

Köszönöm, hogy gondoltál rám.:D Nem is tudom elmondani mennyire jól esett ez írói lelkemnek.:P
Darolyn blogját itt olvashatjátok:

2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max 10 ember).

diana
Rita07
Ingrid
*kiscsillag*
....persze még sok mindenkinek elküldeném, de ők már megkapták.:)
 
3. Értesítsd őket az ajándékról

Megtörtént.:)
 
4. Leírod, miért szeretsz írni.

Miért is szeretek írni?Nem tudok konkrét választ rá. Egyszerűen csak élvezem, ahogy az általam kitalált karakter vagy helyszín formát ölt és szinte élni kezd. Szeretem mikor egy történet megszületésekor álmodozhatok és belemerülhetek a kitalált világomba. Az pedig külön öröm, hogy ezt mással is megoszthatom.:)

5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak.

Egy 18 éves lány vagyok.A csendes, visszahúzódó típushoz tartozom. A hangulatom pedig olyan mint a víz, folyton változik.Kész csoda, hogy a barátaim nem őrülnek meg tőle.:)
Az olvasást már 8-9 évesen megszerettem és a könyvek iránti szeretetem szerintem életem végéig megmarad. De nem is akarom elveszíteni ezt az érzést, mert annyi tehetséges író van akinek a történetei még elolvasásra várnak.:)

Ui.: Még egyszer nagyon köszönöm a díjat Darolyn Hawks!

2010. március 17., szerda

Rita07 pályázatára írt művem

Sziasztok!

Nem, sajnos nem a következő fejezetet hozom nektek,de részt vettem Rita07 pályázatán és gondoltam megosztom veletek ezt a művemet is. Remélem tetszik nektek és örömmel olvassátok. Várom a kommenteket ide vagy akár a másik blogomra.
Jó olvasást!

Any4444




Lejárt szavatosság


      Hol is kezdjem? Talán a személyleírásommal.
Név: Anabella Stone
Kor: a bűvös 30
Lakhely: New York, távol az életembe beleszóló anyámtól.
Családi állapot: egyedülálló (még mindigL)
Jellemző adatok: hosszú szőkésbarna haj, zöld szem, átlagos testalkat.
      Most, hogy már tudod a fontosabb adatokat rólam, rájöhettél, hogy egy mindennapi nő vagyok nulla szerelmi élettel. Mi ennek az oka? Olvass tovább és megtudod.

      Egyszerűen katasztrofális vagyok a párkapcsolatokban. Sőt, ha már itt tartunk, el sem jutok a dolog kapcsolat részéig. Jó, ha a harmadik randit megérem a kiszemelt férfival. Meg vagyok átkozva!!! Szó szerint!!! Mintha az lenne a homlokomra írva, hogy a szavatossága lejárt! Persze a lúzer mellett. Az a néhány találka, amin részt vettem, vagy avval lett vége, hogy a pasi menekült tőlem vagy avval, hogy én menekültem előle.
      Vegyünk egy-egy példát a két esetre:

Stan:

       Még most is kiráz a hideg tőle. Nem tudom, ki vett rá, hogy randizzak vele. Ja, megvan. Az anyám.
       A világ legunalmasabb embere, akivel valaha találkoztam. Szerinted mi volt a foglalkozása? Hát persze, hogy könyvelő. Én, mivel nem akartam megbántani szegényt, egész vacsora alatt kedves voltam vele, és érdeklődő, pedig őszintén megmondva eléggé nehéz volt úgy tennem, mintha a tőzsde és az adózás hosszútávon lekötne.
A találkozásunk után szinte úgy kellett levakarnom magamról. Egy hónapig (!!!) üldözött a telefonhívásokkal és küldeményekkel. Még a munkahelyemre is bejött, de szerencsére észrevette a titkárnőmet. Mit mondjak szerelem volt első látásra. Ők köszönik szépen azóta is jól megvannak. Hála az égnek!

Andrew:

      Hát igen ő lehetett volna a nagy Ő. Csak hát én, mint mindig most is elszúrtam…
       A találkozásunk, szinte mesébe illő volt. Egymásnak ütköztünk az utcán és segített összeszedni a holmimat. Azonnal levett a lábamról a szívdöglesztő mosolyával, és mint mindig a számomra babonás harmadik randin bukott el a dolog. Vacsorázni mentünk, egy kellemes étterembe. Volt ott minden, gyertyafény, finom bor és a kettőnk között pattogó szikrák sem hiányoztak. Annyira belefeledkeztem a flörtölésbe, hogy nem figyeltem arra, hogy mit rendelek. Ez lett a vesztem…
       Nos, legyen elég annyi, hogy az éjszaka további részét a kórházban töltöttem allergiás tünetek miatt, és a majdnem befutó pasi, pedig fejvesztve rohant ki az étteremből a vacsora közepén. Istenem, de kár érte!

      Most pedig éppen a kishúgom esküvőjére igyekszem Bostonba, ahol a családom is él. Megint egyedül. Semmi kedvem a következő két nap alatt állandóan kitérni az anyám által, számomra kiszemeltek elől, de érzem, hogy ez vár rám.
     Megérkezésem után rögtön, ahhoz a szállodához igyekeztem, amit kijelöltek a meghívott vendégeknek. A taxiból kiszállva csak egy kék villanást láttam és máris a nyakamba ugrott valaki:
-          Szia, anya! – paskoltam meg a hátát az említettnek.
-          Szia, kicsim! El sem hiszem, hogy itt vagy. Mutasd magad! Már megint fogytál! - kiáltotta egy kis kétségbeeséssel a hangjában.
-          Ugyan anya, csak rémeket látsz! - sóhajtottam.
-          Mindegy, majd ügyelek arra, hogy rendesen egyél – mondta szórakozottan. Drágám én olyan izgatott vagyok. Azt sem tudom hol áll a fejem. Holnap lesz a fogadás és a lánybúcsúztató. De miért tartalak fel, ezt később is megbeszélhetjük, ha már kipihented magad. A fogadáson várlak, mert szeretnék majd bemutatni valakit neked!
-          De anya! Megmondtam, hogy nem kell a kerítőnőt játszanod. Ha akarok, találok valakit magamnak – mondtam egyre mérgesebben.
-          Persze szivem. De azért nem halsz bele, ha megismerkedsz vele. Kérlek, tedd meg ezt értem!
-          Rendben – sóhajtottam megadóan.
-          Akkor megegyeztünk. Ne haragudj Ana, de rohannom kell. Majd később még találkozunk - búcsúzott tőlem el egy puszival és már ott sem volt.
       Mit tehettem volna? Nem utasíthattam el csak úgy. Minden hibája ellenére mégiscsak az édesanyám és nagyon szeretem őt.

       A szálloda fogadópultjához sétáltam, és amíg a portásra vártam fülemet megütötte egy haragos hang. Nem akartam hallgatózni, de egyszerűen képtelen voltam másra figyelni.

-          De Sharon! Megígérted! Szükségem van rád. Tudod jól, hogy partner kell az esküvőre - mondta az idegen mérgelődve.
-         
-          Ezt megértem. De akkor is, nem lehetne megoldani valahogy?
-         
-          Hát jó! Akkor kitalálok valamit – sóhajtotta lemondóan.
-         
-          Nem, nem haragszom. Viszlát!     

      Egy képtelen ötlet fogalmazódott meg bennem és azonnal cselekedtem. Az idegen férfihoz léptem és megszólítottam őt.
-          Elnézést! Véletlenül meghallottam, amit a telefonban mondott és…
-          Véletlenül, na persze! Simán kihallgatott - vágott a szavamba dühösen.
-          Nem hallgattam ki!  – mondtam minden szót kihangsúlyozva. - Csak közlöm magával, hogy elég hangosan beszélt ahhoz, hogy még a szomszéd helyiségben is halhatták Önt. Egyébként meg csak segíteni akartam, de most már felejtse el. Most ha megbocsájt – feleltem megbántottan és egy királynői elvonulással akartam távozni, mikor az ismeretlen a karomra tette a kezét.
-          Nézze, sajnálom. Egy kicsit ideges vagyok és magán vezettem le - mondta bűnbánóan.
-          Kicsit? Én nem ezt a szót használtam volna - feleltem.
-          Már mondtam, hogy sajnálom. Milyen segítségre gondolt?- kérdezte kíváncsian és gyanakodva.
-          Ön is a Stone-Murdock lakodalomra jött? - mivel válaszként csak egy bólintást kaptam folytattam. – Képzelje, én is. Mivel már tudom, hogy nincs partnere felajánlanám magamat. Így kölcsönösen segíthetnénk egymásnak, mivel nekem sincs kísérőm. Beleegyezik? – kérdeztem reménykedve.
-          Nagy szükségem van rá, úgyhogy igen – válaszolta egy kis vonakodással a hangjában.
-          Akkor ezt megbeszéltük - mosolyodtam el megkönnyebbülten. Viszlát később.
-          Várjon, még a nevét sem tudom - kiáltott utánam.
-          Oh, én a mennyasszony nővére vagyok Anabella, de hívjon csak Ananak.
-          Ana, akkor én is bemutatkoznék. Nick Mallory vagyok, a vőlegény barátja. A fogadáson találkozunk - mondta és elsietett.

        Nem tudom, hogy vettem a bátorságot, hogy leszólítsam, és szinte ráerőltessem magamat Nickre, de most már örülök, hogy így tettem. Felérve a szobámra az ágyra dőltem és azonnal elaludtam.
       Másnap őrült rohanás volt az egész napom, csak a fogadás előtt jutottam egy kis szünethez. Persze most elkezdhettem rágódni arról, hogy vajon mi fog történni este…
   
       A kedvenc fekete estélyimet vettem fel és mivel nem hoztam mást, a fekete magassarkú cipőmet. Én és a magas sarok? Ebből baj lesz…
       A kibérelt színhelyre érve azonnal megpillantottam Nicket. Végre jobban is megnézhettem magamnak. Sportos testalkat, sötét barna haj és világítóan kék szem, a jóképűségéről már nem is beszélve. Istenem, hogy lehet ilyen szerencsém, hogy a város leghelyesebb pasijának ajánlottam fel a segítségemet?
       Megérezhette, hogy figyelmem, mert hirtelen felém fordult és elmosolyodott. Visszamosolyogtam és elindultam felé, de mivel szerencsétlen típusú ember vagyok, persze, hogy az utolsó pár méteren botlottam meg, abban az átkozott cipőben. Nick viszont elkapott, ezzel őrült kalimpálásba kergetve a szívemet.
-          Jól van? - nézett rám kérdőn.
-          Persze, nincs semmi baj - dadogtam kábán.
      Mélyen a szemembe nézett, majd lassan felém hajolt és akkor… az anyám ezt a pillanatot választotta a megjelenésre…
-          Szia, kicsim! Látom már megismerkedtél Nickkel. Legalább már nem kell bemutatnom, tudod őt említettem a szálloda előtt. – Jó estét Nick! Mi újság Helennel és Burttel? – Nick  a szóáradat közben csak vonakodva engedett el .
-          A szüleim jól vannak, épp most nyaralnak Barbadoson és elnézésüket kérik, hogy nem lehetnek itt – felelte elbűvölően.
-          Semmi baj, az a lényeg, hogy te itt vagy. Én most megyek is és hagylak titeket beszélgetni. Jó szórakozást, aztán mindent bele kicsim! – mondta.
-          De anyaa!- válaszoltam, de már nem hallotta. Visszafordultam Nick felé, aki eddig élénk érdeklődéssel figyelt bennünket. – Sajnálom az anyám viselkedését, igazán nem szokott ilyeneket mondani - feleltem fülig vörösödve.
-          Már el is felejtettem. Ne aggódj, az enyém még ennél is rosszabb. Tudnék mit mesélni a félresikerült ismerkedtetési kísérleteiről. Egy üveg bor mellett talán megoszthatnánk a tapasztalatinkat - monda és felém nyújtotta a kezét.

        Sokáig csevegtünk a minket ért banális és kínos helyzetekről. Mikor az este majdnem véget ért, megint hoztam a szokásos formámat…
        Elfogyott a borom és éppen tölteni akartam magamnak, amikor hátulról meglöktek és az egészet Nick ölébe öntöttem…
-          Jesszusom, annyira sajnálom - mondtam szégyenkezve és esetlenül próbáltam segíteni neki. - Látja, milyen kétbalkezes vagyok? Nem csodálom, hogy a pasik még csak találkára sem hívnak – sóhajtottam lemondóan.
-          Szerintem nem ügyetlen Ana - mondta egy kisfiús mosollyal, majd hozzám hajolva azt kérdezte:
-          Eljönne velem vacsorázni?
       Azt hittem csak viccel és már épp kiosztottam volna, amikor a szemébe néztem és megláttam benne azt a bizonyos szikrát, azt hogy komolyan gondolja.
        Azóta eltelt két év, és mi túljutottunk a sorsdöntő harmadik randin, sőt a közös életünket is elkezdtük, és már szépen gömbölyödöm. Végre révbe értem…

Végezetül:

       Mi a tanácsom a hozzám hasonló átlagos nőknek? Az, hogy ne adják fel a reményt arról, hogy megtalálják a boldogságot, mert minden mély gödörbe besüt a fény és a lejárt szavatosságú termék nem biztos, hogy rossz, lehet, hogy csak elnyomtatták a dátumot

Írta: Anabella Stone Mallory




2010. március 8., hétfő

1. fejezet

Sziasztok!

Íme elkészült az új történetem első fejezete, remélem nektek is tetszik majd.:)
A Rejtélyes nyomozáshoz még a héten szeretnék felrakni egy fejezetet(Cal szemszögéből(: ), de biztosra nem tudom megígérni.
Izgatottan várom a visszajelzéseiteket ezzel a fejezettel kapcsolatban.:)
Jó olvasást!

Any4444

1. fejezet




     Új város, új élet… legalábbis remélem, de addig is vár rám az a néhány doboz, ami az előszobámban áll. Soha nem utaztam sok holmival, megtanultam, hogy csak akadályoznak, ha gyorsan kell kereket oldanom, de az utolsó helyen túl sokáig maradtam és a néhány hónap alatt összegyűjtöttem pár bútort, amitől nem volt szívem megválni. Most itt állok a bérelt házamban és csak reménykedhetek, hogy egy darabig nyugtom lesz.
Miközben azon gondolkoztam hová tegyem a tölgyfából készült kisasztalom egy kíváncsi, de egyben óvatos arc nézett be az ajtón. Körülbelül 13 -14 éves lehetett, nagy kék szemei és hosszú szőke haja vonzották pillantásomat az arcára.
- Szia! Alexa Carter vagyok. Most költöztem ide és valószínű te vagy az új szomszédaim egyike - szólítottam meg.
- Szia! Engem Elizabeth Conornak hívnak, de jobban szeretem a Lisát. Gondoltam beugrom és átadom az apám meghívását. A hétvégén grillezést tartunk és szeretné, ha eljönne. 
- Persze szívesen elmegyek - mondtam meglepetten. 
- Akkor szombat délután 4-re várjuk – miközben ezt mondta már kint is volt a házból.
Furcsálltam gyors távozását, de a rengeteg tennivaló elterelte a figyelmemet első látogatómról. A bútoraim elpakolása után a ház kezdett otthonformát ölteni, így egy kis pihenést engedélyezve magamnak körülnéztem a közelben.

    Angelsfiend… nem tudom miért pont ezt a várost szúrtam ki a térképen azon reggelen. Csak megragadta a figyelmemet a név és azonnal cselekedtem. Azt sem tudom hányszor költöztem az elmúlt hónapokban, már feladtam a számolást. Az új helyek, lakások, emberek elmosódtak az emlékezetemben, kivéve az álmaimat. Azok olyan tiszták voltak, mint egy tó sima tükre, amiről visszaverődik a körülötte lévő táj egy forró délutáni napon. Igen,  minden az álomra vezethető vissza. A sorozatos menekülésem, ami egyik városból a másikba hajt, a végtelen fájdalmam a számomra legfontosabb személy elvesztése miatt és a bűntudatom hogy mindez miattam történt.
Angelsfiend… egy város körülbelül 2500 lakossal, családi házakkal, parkokkal, műemlékekkel és rengeteg apró bolttal a főutcáján. Egy olyan hely ahol szinte mindenki ismer mindenkit és az embereknek még az ajtójukat sem kell kulcsra zárniuk.
    Épp egy ilyen bolt kirakata előtt álltam. Azonnal megfogott az üzletből áradó derű mely a kirakott tárgyakról sugárzott. A hóbortos kalapok és áruk sokasága mellett helyett kaptak a mágikus tárgyak is. Tarot kártyák, kristálygömbök rengeteg színű és formájú ásványok sokasága és mindez olyan összevisszaságban  , amelyet csak megmosolyogni lehet.
A boltba belépve rögtön felfigyeltem egy porcelánból készített tündérre mely a pult mellett kapott helyet. Gyönyörű munka volt.
- Jó napot! Segíthetek? – köszönt rám a bolt tulajdonosa.
- Jó napot!A tündért szeretném megvásárolni.
- Remek választás. Máris becsomagolom – ezzel már el is tűnt a hátsó helyiségben. A tulajdonost is ugyanúgy megfigyeltem, mint az előbb a boltját. 50 év körüli kedves mosolyú asszony, akin rengeteg karperec csillog, amik minden mozdulatára csilingelésbe kezdtek. Az egész lénye békességet sugárzott és minden furcsasága ellenére olyan embernek tűnt, aki a légynek sem tudna ártani.
- Most költözött a városba?  – kérdezte visszatérve.
- Igen, épp ma érkeztem- válaszoltam átadva a pénzt.
- Akkor isten hozta nálunk! - ahogy kezünk egymáshoz ért, hirtelen egy áramütéshez hasonló érzés tört rám. 
- Au! Sajnálo… - mondatomat nem tudtam befejezni, mert az idős hölgy megragadta a kezemet.
- Maga az. Hát eljött. Nem is tudja, milyen régóta várok magára - a szeme elsötétült és jelentőségteljes hangja miatt megborzongtam.
- Nézze, nem tudom, miről beszél - mondtam értetlenül.
- Nem, valóban nem tudja - engedte el lassan a kezem. - Kérem, jöjjön el vasárnap hozzám és mindent elmagyarázok. Itt a címem - adott át egy névjegyet.
Szinte futva iszkoltam ki a helyiségből és hazafelé indultam. Hát még ilyen sem történt velem, egy nap két meghívás, habár a második kicsit kísérteties volt. Mi lesz még itt?

Mivel ezt a történetet először a Rejtélyes nyomozáshoz kezdtem el írni így utólag a megjegyzéseket ide másolom:
Gitta21 írta...
Szia Any! Hú de várom a folytatást! Szerintem jó ez is nagyon!!! Mogyo