Sziasztok!
Végre valahára sikerült befejeznem ezt a fejezetet, és remélem nem lincseltek meg amiatt, hogy ilyen sokára hoztam. Az időmet valahogy még nem tanultam meg beosztani rendesen, és a sok kis feladat ilyenkor bosszulja meg magát. Mindenesetre itt a friss, és előreláthatólag két novella lesz a közeljövőben az oldalakra felrakva, valamint a Rejtélyes nyomozás új fejezete.:)
Jó olvasást és szép álmokat,
Any4444
U.I: A hibákért előre is elnézést, az építő kritikáknak, vagy véleményeknek pedig nagyon örülnék.:)
5. fejezet
A madarak csivitelésére ébredtem, ahogy a házam előtt álló nagy tölgyfa ágain bolondoztak. Pár percig csendben hallgattam őket majd lesétáltam a konyhába, hogy egy jó erős kávéval az álmosság maradékát is eltüntessem.
Fél órával később már készülődtem, ma végre kiderül mi is az a nagy titok amit Brian nem szeretne, hogy megtudjak.
Sietős léptekkel hagytam el a lakást, hogy aztán a hátam mögül felhangzó hangra ijedten forduljak hátra:
- Szóval nem gondolta meg magát! – nézett rám egy villanásnyi bosszúsággal a szemében.
- Nem, még nem gondoltam meg magam, és nem is fogom! Tegnap világosan kifejtettem a véleményemet, ez azóta sem változott - fordultam vissza az ajtóhoz, hogy bezárjam azt.
- Akkor elkísérem - kijelentésére döbbenten néztem rá.
- Mégis miért tenné? Egyértelmű, hogy ellenzi, hogy bármit is megtudjak - feleltem lesétálva a verandáról.
- Higgye el megvan rá az okom, és biztos, hogyha mindent megtud magyarázatra lesz szüksége - válaszolta sejtelmesen, a saját autója felé rányitva.
Az út alatt egyikünk sem szólalt meg, és a kialakult kínos csend csak tovább feszélyezett, így mikor megérkeztünk, Brian „Kint megvárom!” mondatára csak egy érthetetlen morgással feleltem.
Eljött ez a pillanat is. Ott álltam az ajtó előtt, tétovázva: „Valóban ezt akarom? Biztos szeretném tudni az igazat? Biztos, hogy érdekel miért viselkedett annyira furcsán a rejtélyes boltos nő?”
Hátrafordultam, és mikor szembetaláltam magam Brian gunyoros mosolyával megszilárdult bennem, hogy igen, akarom, így bekopogtam.
Az ajtó mögül érkező zajok elhalásával, az kitárult és előttem állt a nő egy kedves mosollyal az arcán:
- Jó napot Alexa! Örülök, hogy eljött! Kérem, jöjjön be kedveském - invitált be, majd kínált nekem helyet az otthonosan berendezett nappaliban.
Miután elhelyezkedtünk, és az előre elkészített tea is ott gőzölgött a kis dohányzóasztalon, halk halkon megszólalt.
- Nem voltam biztos benne, hogy eljön hozzám, vagy elfogadja a meghívásomat csak reménykedni tudtam, és szerencsére meghallgatták a kívánságomat. Elmesélek mindent, amire kíváncsi, de utána magán múlik, hogy mit kezd vele.
- Rendben - feleltem izgatottan kiszáradó torokkal. - Hallgatom.
- Hol is kezdjem?- kérdezte önmagától, míg én feszülten figyeltem az ezután elhangzottakra.
Régen sok-sok évszázaddal ezelőtt, amikor az emberiség még csak épp kezdte megismerni önmagát, éltek köztünk mágikus, és varázslatos lények. Akkor még elfogadták őket, csak sokkal később kezdték félelmükben, és elvakult dühükben üldözni, bántani őket.
Öt fiatal élt akkor, együtt az erdők mélyén. Senki sem tudja megmondani, hogy mióta, vagy éppen miért. Talán még ők sem tudták, csak érezték, hogy eggyek ők, a gondolataik, érzéseik, tudásuk miatt. Elfogadták ezt, nem lázadtak ellene, sem különleges képességeik ellen. A természet erőit uralták, hatalmuk viszont nem részegítette meg őket.
Lassan teltek az évek, és ők öten még mindig ugyanazon a helyen éltek, békében. Azonban a kapzsiság az ő köreikbe is beférkőzött. Goll mindig is különbözött társaitól. Ő nem uralt egyetlen elemet, mint Lylr, aki a vizet, Toran, aki a tüzet, Circius, aki a levegőt vagy Flidais, aki a földet irányította. Ő mindenhez értett egy kicsit. Ez volt az erőssége, ugyanakkor a gyengesége is egyben. Igen valóban uralta a négy elem mindegyikét, de nem teljesen. Társaihoz képest az elemek csak jóval kisebb részét tudta életre kelteni. Vágyott arra a hatalomra, amivel a többiek rendelkeztek, és ez a vágy odáig sarkallta, hogy szövetséget kötött a holtak fejedelmével, aki nagy erővel, és halhatatlansággal ajándékozta meg, de a lelkét, már ami még volt neki elvette, és saját bábjává tette őt.
A négy megmaradt társ tanácskozást ült. Megegyeztek, hogy mindaddig adják tovább képességeiket nemzedékről nemzedékre, míg egyszer eljönnek azok, akiknek elég erős a szíve és hite, hogy legyőzzék Gollt, vagy ahogy ma ismerik, az Árnyat. Talán most jött el az idő. Veled. Veletek. – nézett rám áthatón, miután mesélése végére ért.
- Velem? Velünk? - kérdeztem meg döbbenten, hitetlenül nevetve. Én, mint akinek különleges képessége van? Kizárt! Valamit nagyon elnézett, hölgyem. Nekem nincs semmilyen képességem, azon kívül, hogy a konyhában csoda, ha nem gyújtok semmit fel, és épen kerülnek ki a tányérok a kezemből. Ha pedig más lenne, arról tudnék – néztem rá talán egy kis szánalommal a szememben.
- Szóval nem hiszed? Nem érezted azt valaha, hogy vonzana a víz? Hogy otthon vagy benne?
Döbbenten néztem az idős asszonyra. Ezt meg honnan tudja?
- Gondolkozz el ezen, és gyere vissza, ha már elfogadtad a tényeket. De ne várj sokáig, az Árny ideje sem végtelen.
Brian ugyanott állt, ahol hagytam. Nem mondott semmit csendesen figyelt. A meglepődéstől még mindig dermedten szálltam be a kocsiba, észre se véve a hazafelé elsuhanó tájat mellettem. A fékezésre riadtam fel, majd Brian hangjára.
- Mindent megtudott?
- Talán többet, mint szerettem volna – suttogtam. Az egész őrültség. Varázslók, az árny, és minden más. Ez nem a valóság, csak valami tréfa lehet.
- Nem Alexa, ez nem tréfa. Én ebben élek már évek óta. Ezt vagy el fogadja, vagy nem, de az biztos, hogy szükség van magára. A fenébe is most már rám is, hiába próbálom kivonni alóla magamat - csapott dühösen a kormányra beszéd közben.
- Maga is? - néztem rá meglepődve.
- Én vagyok a tűz személyesen – mosolyodott el keserűen.
A nap hátralévő részében céltalanul bóklásztam a házban. Nem találtam a helyem. Egy nő azt állítja, hogy tudom uralni a víz elemét, a szomszédom pedig azt, hogy ő meg a tűzet. Még két elem van. A föld, és a levegő. De vajon ezeknek ki parancsol?
