Valerin Lanz
Végzetes találkozás
A hétfő reggelem teljesen ugyan úgy indult, mint a többi nap. Hatkor keltem, gyorsan rendbe tettem magam a fürdőben, bekaptam egy szendvicset, egy pohár tejet ittam rá, aztán már rohantam is. Az ügynökségen korán kezdődött a meló. Igazából nem is zárt be még éjszakára sem, mert sohasem lehetett tudni, hogy nem-e azon az estén érkezik-e egy sztár a városba.
Az ügynökség dolga, ahol én is dolgoztam, az volt, hogy kísérgesse az adott hírességet, szállodát találjon neki, átnézze a programját, kivegye a rákot a vacsorájából (ez csak akkor szükséges, ha az illető allergiás rá), és ügyeljen arra, hogy ne ismerjék fel. Persze ha a híresség úgy gondolja, flangálhat az utcákon, de akkor nagy valószínűséggel letámadják. Szó szerint.
A legutóbbi munkám három napja járt le, és cseppet sem bántam, hogy Justin végre elutazott. Nem, nem Justin Timberlake (bárcsak ő lett volna!), hanem Justin Bieber. Az ember lánya azt hinné a képernyőn keresztül, hogy egy rendes kissrácról van szó, aki nem szállt el a sikerek miatt, hanem megmaradt egyszerű gyereknek. Hát, én is ezt gondoltam, de már akkor rájöttem, hogy tévedtem, mikor leszállt a repülőgépről. Odamentem hozzá, kedvesen a kezemet nyújtottam, és megmondtam a nevem. Még csak nem is reagált arra, amit mondtam, csupán elsétált mellettem, beszállt a limuzinba, s elhajtatott. Én meg kénytelen voltam taxival követni őket. Fellélegeztem, mikor távozott, de komolyan. Bíztam benne, hogy az új ügyfelem kedvesebb lesz, vagy legalább kevésbé lesz szemét.
Mosolyogva léptem be az épület ajtaján, ahol majdnem sikeresen feldöntött az egyik kollégám.
- Mi van, Wilson, nem látsz a szemedtől? – kérdeztem felháborodva. A férfi kihúzta magát.
- Mary, kérlek bocsáss meg.
- Ezzel már elkéstél – indultam tovább. – Öt hónapja kellett volna ezt mondanod, és akkor esetleg elgondolkodom rajta. – nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de a lift, amibe beszálltam, addigra elindult.
- Jó reggelt, Mary – köszönt a főnököm, amint beléptem. – Íme a megbízásod – s átnyújtott nekem egy fényképet, rajta egy férfival. Leesett az állam, percekig meg sem tudtam szólalni.
- Ez most... ez most komoly? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Szoktam én munkával viccelni?
- Nem.
- Akkor mire vársz még? Indulás, a művészúr gépe fél óra múlva landol, a többit elolvashatod a mappában. – még mindig kábán átvettem a mappát, majd kioldalaztam az irodából. A folyosó végén összefutottam a barátnőmmel.
- Nos, Mary, mi a meló? – megmutattam neki a képet. Előbb kigúvadt a szeme, eltátotta a száját, aztán sikított egyet. – Jézus Mária, ez nem lehet igaz!
- Szerintem sem.
- Azóta imádod, amióta megjelent az első lemeze!
- Ami nem is volt olyan régen. – sóhajtva eltettem a képet. – Figyelj, Julie, tudod, hogy ez a munka teljes komolyságot követel, nem ugorhatsz a nyakába, nem kérhetsz aláírást, sem semmi ilyesmit.
- Tudom, tudom – legyintett sietve. Nem voltam biztos benne, hogy megértette, mire céloztam, de nem akartam több időt elpazarolni, már így is késésben voltunk. Bepattantunk az épület előtt álló limuzinba, aztán a reptérre hajtottunk. Sikerült éppen a gép landolásának pillanatában megérkeznünk. Sietve kiszálltam a kocsiból, s lesimítottam a kosztümömet, mialatt a gép ajtaja kinyílt, hogy több tucat testőr szálljon ki rajta, majd végre valahára megjelent ő. Mint mindig, most is tökéletesen nézett ki, a sminkjét imádtam, a bőrszerkóját nem kevésbé. Julie szélesen mosolygott mellettem.
- Üdvözlöm San Franciscóban, Mr. Lambert. Mary Lanz vagyok, én leszek a segítségére, amíg városunkban tartózkodik. Julie Morgan a társam, ha bármi problémája van, forduljon hozzánk bizalommal. – megrészegültem a tudattól, hogy egyik nagy kedvencem áll velem szemben, és szívből reméltem, hogy ő nem lesz olyan, mint a többi sztár.
- Jaj, annyira örülök, hogy itt lehetek! – mondtam mosolyogva. – Maga nem olyan, mint az eddigi segítőim. – megdermedtem, ezt meg hogy kellene értenem? – Amint megláttak, sikongatni kezdtek, és szinte letepertek a reptér kellős közepén!
- Gondolom, ez önt nagyon zavarta.
- Nos, a rajongás nem zavar, amíg megfelelő keretek között történik.
- Értem. Nos, mi mindent megteszünk, hogy a kereteken belül maradjunk.
- Mit mondjak, az nagyon jó lenne! – a város második legelegánsabb szállodájában szállásoltuk el a sztárt, aki saját maga ragaszkodott ehhez, mert így szokta meg. A hotelben két királyi lakosztály volt, s ezen a napon mindkettőt lefoglalták.
- Mary, mondj már valamit! – kérte Julie, mikor magára hagytuk a hírességet, hogy pihenhessen.
- Mégis mit akarsz, mit mondjak? Hogy majd’ elolvadtam, mikor beszélt hozzám? Hogy legszívesebben megkérném, énekelje el nekem a What do you want from me című számát?
- Igen, valami ilyesmire gondoltam – mondta somolyogva.
- Mit hallanak füleim. – a sarkon megtorpantunk.
- Wilson, csak nem követsz engem?
- Ugyan, ilyet már öt hónapja nem tettem.
- Akkor mit keresel itt?
- Nem rémlik, hogy én is annál a cégnél dolgozom, amelyiknél te?
- De, nagyon is rémlik, így ismertük meg egymást, nagy bánatomra.
- Ne csináld már – nevetett John Wilson. – Csak volt olyan perce a kapcsolatunknak, amikor boldog voltál.
- Persze, hogy volt. Két ilyen percre emlékszem, amikor megismertelek, és amikor szakítottunk. Szóval a te ügyfeled is itt szállt meg?
- Igen.
- Nos, mivel te már tudod az én sztárom nevét, úgy illendő, hogy te is beavass.
- Cascada. – elsápadtam.
- Hogy micsoda? Julie, miért nem mondtad?! – fordultam a lány felé. – Neked kellett átnézned a szálloda vendégeinek listáját!
- Át is néztem, de Cascada nem volt rajta!
- Hát persze, hogy nem – mondta mosolyogva John, akit nyilván szórakoztatott kétségbeesett állapotom. – Az én sztárom híresebb, mint a tiéd, így álnéven jelentkezett be.
- Jézusom, ebből hatalmas balhé lesz!
- Mégis miről beszélsz? – értetlenkedett John.
- Adam utálja a sztárodat, semmiképpen nem engedhetjük, hogy találkozzanak!
- Ezt mégis honnan veszed? – kikaptam Julie kezéből a mappát.
- Akikkel Adam Lambert nem találkozhat: Cascada!! A legelső helyen szerepel, nyilván nem azért, mert annyira imádják egymást! – behunytam a szemem. – Akkor ő kapta meg a másik királyi lakosztályt? – a férfi bólintott. – Istenem, még egy emeleten is laknak! Mindenképpen meg kell akadályoznunk, hogy összefussanak, mert abból végzetes találkozás lehet! John, meg kell mutatnod a sztár időbeosztását!
- Még mit nem!
- De John, ez neked is érdeked! Ha botrány lesz, mindkettőnket kirúgnak! – ezen elgondolkodott kicsit, majd nagyot sóhajtva átnyújtott nekem egy fehér mappát. Gyorsan feltéptem, és összevetettem Cascada időbeosztását az én sztároméval. – Szerencsére nem sok olyan alkalom van, ahol találkozhatnának. Cascada ad koncertet?
- Nem.
- Hála Istennek, mert Adam sem! – megcsörrent a telefonom. – Halló?
- Mary, merre van? – ő volt.
- Öhm, egy pillanat, és ott vagyok! Csak maradjon a szobájában!
- Itt állok a másik királyi lakosztály előtt, mert a lakó rendelését hozzám hozták.
- Kérem, ne törődjön vele, majd én elintézem. – beszéd közben rohanni kezdtem fölfelé a lépcsőn.
- És ráadásul a zene is hangosan szól, így nem hallja meg a kopogásomat.
- Nem lesz semmi gond, megoldom a dolgot. – befordultam a sarkon, s majdnem elgázoltam a férfit. – Óó, sajnálom, kérem, jöjjön velem!
- Ki lakik itt? – kérdezte kíváncsian.
- Valami gazdag öregember a fiatal feleségével – legyintettem könnyedén.
- Akkor az öreg biztos nagyot hall, ráadásul milyen borzalmas zenét hallgat! – hát persze, hogy éppen Cascada új száma következett. Talán odabent gyakorol? Betoltam a férfit a szobájába.
- Ne aggódjon semmi miatt, azonnal intézkedem. Nem éhes?
- Már rendeltem vacsorát, de valószínűleg összekeverték a másik szoba rendelésével.
- Azonnal megyek, és magam hozom fel a vacsoráját – ígértem hátrálva.
- Köszönöm.
- Ugyan, ez a munkám. – amint sikerült bezárnom a szoba ajtaját, nyílt a másik, s kisétált rajta Cascada, teljes életnagyságban. John már ott is volt, s a karját nyújtotta felé, majd a lifthez kísérte. Enyhe féltékenységet éreztem, mert látni lehetett, hogy a művésznőnek nagyon bejön John, aki izmos volt, jóképű és vidám. Annyira elbambultam, hogy későn vettem észre a szobából kilépő hírességet. Mivel Cascada és John még nem tűntek el, figyelemelterelés kellett. Megtámaszkodtam az ajtó két oldalán, nem engedve, hogy Adam kilessen.
- Óó, azt hittem, már elment.
- Igazság szerint nem akarom magára hagyni – feleltem, s megrezegtettem a szempillámat. A férfi halvány mosollyal jutalmazott. A folyosón közben tiszta lett a levegő. – Talán Julie vigyáz magára, amíg felhozom a vacsoráját.
- Az remek lesz. – na, persze, azt majd meglátjuk. Fogalmam sem volt róla, hogy Cascada meddig marad, de ha addig, amíg Adam, akkor három nap múlva kész idegroncs leszek. Felvittem a férfi vacsoráját, aki alig figyelt bármi másra a barátnőmön kívül. Fellélegeztem, mikor eljött az este, mert nem gondoltam, hogy Adam bárhová is menni akarna. – Sétálnék egyet.
- Hát, nem is tudom. Nem fél, hogy felismerik?
- Leszedem a sminket, a fekete körömlakkot és az ékszereket, s lám, máris egy hétköznapi srác vagyok. – vállat vontam.
- Ahogy óhajtja. – és tényleg, amikor megszabadult a kellékektől, valóban alig lehetett felismerni. A kivilágított utcán sétáltunk, nekem nem volt erőm megszólalni, Adam meg a kirakatokat csodálta. Szerencsére senki nem ismerte őt fel, de tudtam, hogy a neheze még csak most jön. Tudtam ugyanis, hogy Cascada késői vacsorára volt hivatalos, és természetesen éppen akkor értünk vissza a szállodába, amikor az ő limuzinja lefékezett a szálloda előtt. Nem volt olyan szerencsém, hogy bejuttassam a férfit a liftbe. Körbenézve megláttam a barátnőmet, s kétségbeesett pillantást vetettem rá. Nyomban megindult felénk.
- Mr. Lambert, benézne ide, ha szépen megkérem? – s kinyitott egy ajtót, amit eddig sosem láttam, talán Julie varázsolta oda?
- Miért, mi van itt?
- Óó, csak néhány érdekes lemez, amik nagyon sokat jelentenek Mary számára.
- Igazán? – magam sem hittem, de Adam besétált az ajtón. Már majdnem fellélegeztem, mikor Julie megragadta a karomat, s a férfi után lökött, majd bezárta az ajtót. Bezárta, ráadásul kulccsal! Ha egyszer vége lesz ennek az egésznek, esküszöm, hogy kinyírom! A helyiség valami raktár volt, és a sötét miatt az orromig sem láttam. – Mary?
- Igen?
- Mi ez az egész? – most mit mondjak?
- Tudta, Mr. Lambert, az igazság az, hogy nagyon kedvelem önt, és szerettem volna kettesben beszélgetni magával. – nesze, ennél jobban még nem égettem le magam. – Tudom, hogy sokan csak a hírneve miatt érdeklődnek, de biztosíthatom arról, hogy én nem ilyen lány vagyok. – pár percig csönd volt, aztán hallottam, hogy megköszörüli a torkát.
- Nagyon hízelgő, amit mond, de sajnos... nekem nem az esetem. – a tüdőmben rekedt a levegő.
- Persze, megértem...
- Nem, ne értsen félre, nekem egyik nő sem a zsánerem. – felvontam a szemöldököm.
- Ezt nem értem.
- Meleg vagyok. – féltem, hogy rosszul leszek, így nekitámaszkodtam az ajtónak.
- Hűha – csak ennyit sikerült kinyögnöm, annyira megdöbbentem. Pillanatok alatt sikerült összeszedtem magam. Dörömbölni kezdtem az ajtón. – Julie, engedj ki!
- Óó, bocs, beragadt a zár – mentegetőzött somolyogva, mialatt kiengedett minket. – Remélem, nem történt semmi baj.
- Minden a legnagyobb rendben – feleltem komolyan. – Uram, kérem fáradjon velem, felkísérem a szobájába.
Egész este nem tudtam aludni, folyamatosan az járt a fejemben, hogy hogyan is alázhattam meg magam ennyire Adam előtt. Talán hagynom kellett volna, hogy találkozzanak, mert mintha széllel szemben mennék. Ha a sors úgy akarja, hogy összefussanak, akkor bármit teszek is, az a visszájára fog fordulni.
Másnap reggel zökkenőmentesen sikerült kijuttatnom a férfit a szállodából, talán azért, mert előtte John közölte velem, hogy Cascada még alszik, és csak délután lesz programja.
- Én azért kíváncsi lennék, hogy mit csinálna, ha találkozna vele – mondta Julie halkan. A szálloda legfelső emeletének mosdója előtt ácsorogtunk. Adam odabent volt, biztosra vettem, hogy elrontotta a gyomrát. Nem hittem, hogy ilyesmi a sztárokkal is megeshet.
- Csak két szót mondok: végzetes találkozás.
- Te is láttad, hogy John milyen kedves vele?
- Ez a dolga.
- Szerintem bejön neki.
- Igen, mert szép a nő.
- Még el sem mesélted, mi történt tegnap a raktárban.
- Megaláztam magam, ennyi neked nem elég?
- Szerintem félreértetted a szavait. Adam olyan kedves, senkinek nem akarna rosszat.
- Nem is mondtam ilyet. – az órámra néztem. – Ha Adam nem siet, sikeresen összefutunk Cascada művésznővel.
- Cascada itt van? – kerekre nyílt szemmel bámultam a barátnőmre, majd megfordultam. Nem igaz, hogy nem hallottuk, amikor kijött!
- Izé....
- Mintha róla beszéltek volna – mondta kedvesen a férfi. – Esetleg lenne rá mód, hogy összefussunk?
- Nem utálja? – buggyant ki belőlem a kérdés.
- Az aktán olvasta, ugye? Igazság szerint ezt az apám találta ki, amikor a művésznő nemet mondott egy meghívásunkra, teszem hozzá azért, mert éppen korházban volt. Apám megharagudott, de én imádom őt is és a zenéjét is. Szóval, találkozhatom vele?
..........................Ufff........................
Tanulság: az élet egy lengőajtó. Nem tudhatod, merről nyílik, de mindig pofán talál.
Utóirat: Cascada, Adam Lambert és Justin Bieber személyisége az én fantáziám szüleménye, nem ismerem őket személyesen (sajnos). A valósággal való egyezés a véletlen műve.
 |
| Megjegyzésem: |
Nagyon tetszett a történet és érdekes volt a témaválasztás is.:) Az ember nem minden nap leshet be a sztárok világába…és szerintem a jellemüket is jól eltaláltad. Tetszettek a fordulatok, a végén pedig a csattanó, az, hogy teljesen feleslegesen küszködött Mary, hogy a két személy ne találkozzon. A tanulságot pedig imádtam…:) Gratulálok!
2 megjegyzés:
Szia!
Nagyon nagy történet lett! :DDD
Egyik sztárt sem bírom túlzottan ezek közül, de most nem is ez a lényeg. Vicces volt. A felénél gondolkoztam: "Csak én tudom úgy, hogy Adam Lambert langyi?":D Na aztán kiderült, hogy mégsem vagyok annyira tudatlan.
A lényeg, hogy tetszett, nagyon!
Grat hozzá!
b.
:) Vicces volt! Az igyekezet, a tanulság, a beszélgetések, minden nagyon tetszett!:)
Megjegyzés küldése